Belföld

Elvesztette szabolcsi erőforrását az FKGP

Az áprilisi országgyűlési képviselőválasztásra egyetlen jelöltet sem tudott állítani az FKGP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol pedig 1990 és 2002 között az egyik legnépszerűbb politikai erő volt.

Az FKGP térségi vezetői még februárban azt jelentették be, hogy a megye mind a 10 választókerületében jelöltet szándékoztak indítani, de végül az adatok szerint sehol sem sikerült összegyűjteniük a 750 ajánlószelvényt.

A tíz nyírségi választókerületben csak a négy jelenlegi parlamenti párt, az MSZP, az SZDSZ – amely két körzetben közös jelöltet indít -, a Fidesz és az MDF tudott jelöltet állítani.

A Fidesz közösen indítja jelöltjeit a KDNP-vel, míg az MDF hat jelöltjét az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület támogatja. A MIÉP-Jobbiknak nyolc egyéni jelöltje van, négy van a Kereszténydemokratapárt-Keresztényszociális Centrumnak, három-három a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak és az MCF Roma Összefogás Pártnak, kettő-kettő a Centrum Összefogás Magyarországért Pártnak, a Szociáldemokrata Pártnak, a Magyar Vidék és Polgári Pártnak, valamint a Magyarok Egymásért Szövetségnek, egy a Zöldek Pártjának, illetve indul egy független jelölt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik