Belföld

Gyurcsány: jó helyen van a forint

Az országgyűlési választások egyik kérdése, hogy a piacelvű, versenypárti, az állam szerepét és feladatát pontosan látó, vagy az alapvetően államközpontú, a piacot restriktív módon megközelítő politika válik-e uralkodóvá - fogalmazott Gyurcsány.

Az Európai Unió tagországainak magyarországi kereskedelmi kamarái (EUCham), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Kanadai Kereskedelmi Kamara (CCCH) által szervezett gazdasági fórumon a kormányfő elmondta, hogy szerinte a sikeres gazdaság középpontjában piacpárti, a magántulajdont védő, versenyelvű gondolkodás áll.

A forint (árfolyama) a megfelelő helyen van a sávján belül az euróval szemben, és a magyar valuta stabil, mondta továbbá a miniszterelnök, és hozzátette, hogy az utóbbi hetek nagyobb ingadozását külső, globális tényezők okozták.

A miniszterelnök szavai szerint a siker érdekében világosan meg kell határozni azokat a területeket, amelyekkel Magyarország a régióban versenyképes lehet, vezető szerepet érhet el. Példaként említette az elektrotechnikai beszállítást és összeszerelést, az autógyártást, a gyógyszeripart és a mögötte lévő biotechnológiát, az infokommunikációt. Hozzátette: Magyarország – a földrajzi helyzetéből adódóan – a régió logisztikai, üzleti szolgáltató központjává válhatna, amelyet egy erős pénzügyi szektor támogatna.

Gyurcsány nem hisz radikális adócsökkentésben

A költségvetés helyzetével összefüggésben a miniszterelnök elmondta: az egyensúlytalanságok oka alapvetően az, hogy 2001-2002-ben “egy szociális felelősséget kiterjesztő politika találkozott egy állami eszközökre épülő fejlesztési politikával. A kettő együtt meghaladta a teherbíró képességének jelentős részét” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy a legnagyobb ellenzéki párt által a közelmúltban nyilvánosságra hozott program csaknem 1500 milliárd forint pótlólagos költségvetési kiadást igényel.

A miniszterelnök közölte: nem hisz a radikális adó- és járulékcsökkentésben. Kijelentette: egyszerre nem teljesíthető az adók csökkentése, az államháztartási hiány mérséklése és a fejlesztések megvalósítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik