Belföld

Gyurcsány: a verseny ellen nem kell védekezni

Nem védekezni kell a verseny ellen, hanem versenyképessé kell tenni az országot - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Tiszavasváriban szombaton az MSZP kampánynagygyűlésén.

Rossz az a politika, amely a piac törvényszerűségétől próbálja megmenteni a magyar termelőket, hiszen ebben az esetben lemaradnak a világon kibontakozott gazdasági vetélkedésben – hangsúlyozta a miniszterelnök, mintegy ezer ember előtt elmondott beszédében. Hozzátette: az MSZP választási programjában olyan feladatokat határozott meg, amely megteremtik a lehetőségét annak, hogy Magyarország versenyképessé váljon a tervezett fejlesztésekkel és beruházásokkal.

A kormányfő a rendezvényen bemutatta az MSZP választókerületi országgyűlési képviselőjét, Juhász Ferenc honvédelmi minisztert, és kérte a hallgatóságától, hogy szavazataikkal támogassák a politikust, aki a párt alelnöke is.

A nagygyűlésen egy rövid ideig részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is, aki útban egy nyíregyházi konferenciára megállt Tiszavasváriban, és arról beszélt, hogy “áprilisban a szavazóknak azt kell eldönteniük, ki az, aki hiteles, ki az, aki nem, ki az, akinek csak a hatalom kell, és ki az, aki szolgálni akar, ki az, akinek van programja, s ki az, akinek még most három héttel a választások előtt sincs”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik