Belföld

A Fidesz jobban szervezett, mint bármikor

A Fidesz - és az egész polgári, nemzeti, keresztény oldal - jobban szervezett, mint korábban bármikor – mondta Kövér László, a párt országos választmányának elnöke szombaton Székesfehérváron.

Kövér elmondása szerint a pártnak ezernél több településen harmincezernél több tagja van, és százezernyi aktivista segíti akár a kampányban, akár a két választási kampány között tanácsokkal, azzal, hogy továbbítja a párthoz az emberek véleményét, észrevételeit. “Jól szervezett, felkészült, nagy létszámú csapat vágott neki a választási kampánynak, és remélem, hogy ez a garancia, ami majd a végén azt mutatja, hogy elegen leszünk” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Ha a választásokon a jobboldal kap bizalmat a választóktól, a megalakuló új kormánynak “sok tekintetben rosszabb helyzetben kell újra kezdeni a munkát, mint 1998-ban, (…) a mozgástere jóval szűkebb lesz, mint akkor volt” – mondta Kövér László az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Házban Gógl Árpád országgyűlési képviselő-jelölttel közösen tartott lakossági fórumon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik