Belföld

Az SZDSZ másképp gyűjtené a kopogtatócédulát

A szabaddemokraták azt javasolják, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) az ajánlószelvénnyel együtt küldjön válaszborítékot is, a kitöltött cédulákat pedig az állampolgárok közvetlenül az OVB-nek küldjék vissza térítésmentesen – mondta Horn Gábor.

A párt kampányfőnöke szerint az embereket zavarja a kopogtatócédula-gyűjtés, és az SZDSZ úgy látja, hogy a két nagy párt között már egyfajta mennyiségi verseny alakult ki, ki tud több kopogtatócédulát összegyűjteni. Leginkább problematikusnak a párt azt tartja, hogy „láthatóan van egyfajta címgyűjtési akció is”. Ha az új Országgyűlés nyáron elfogadja a javaslatot, akkor már az őszi önkormányzati választásokon alkalmazni lehetne ezt a módszert – tette hozzá Horn.

Az új rendszerben az OVB-nek csak azt kellene nyilvánosságra hoznia, hogy egy-egy jelölt összegyűjtötte a szükséges számú cédulát, de azt már nem, hogy szám szerint mennyit, így megszűnne a túlgyűjtés is. A kis pártok számára is nagyobb teret engedne ez a javaslat, mert így nem fordulna elő az sem, hogy egy nagy párt, 8-10 ezer szelvényt szedne össze, begyűjtve a kisebbek elől a cédulákat – mondta.

Megjegyezte: az SZDSZ a mostani kopogtatócédula-gyűjtésben kipróbálta a javasolt módszert, és térítésmentes borítékot küldött az adott körzetben induló jelöltet, illetve az SZDSZ programját bemutató szórólapok mellé a szavazóknak. Ezekből igen nagy számban érkezett vissza ajánlószelvény a párthoz – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik