Belföld

Az MDF nem asszisztál baloldali politikához

Az április 5-ei vitán a miniszterelnök-jelöltek képviseljék saját álláspontjukat, és az eseményen ne vegyen részt olyan politikus, aki nem magát, hanem a vitán részt vevő valamelyik jelöltet kívánja támogatni - közölte az MDF elnökhelyettese.

Hock Zoltán ezzel arra reagált, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége elkötelezte magát amellett, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök-jelöltje. Mint közleményében írta, április 5-én a Fidesz meghívására mint parlamenti párt, és mint olyan párt, amely saját miniszterelnök-jelöltet állított, az MDF részt fog venni a vitán. „Az MDF önálló politikai programmal rendelkezik, és nem kíván asszisztálni egyik nagy párt által hirdetett baloldali politikához sem” – szögezi le Hock.

Az MDF korábban arra kérte Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, hogy március 12-én hétfő délig adjanak választ arra a kérdésre, hogy miniszterelnök-jelölti vitára készülnek-e április 5-én, vagy „egyszerűen csak két baloldali, osztogató politikus eszmecseréjére”. „Amennyiben ez utóbbi, akkor természetesen a magyar középosztályt képviselő MDF magára hagyja a két szocialista politikust. Amennyiben azonban miniszterelnök-jelölti vita lesz, akkor az MDF miniszterelnök-jelöltje részt vesz a vitán” – írta Katona Kálmán, az MDF Országos Választmányának elnöke csütörtöki közleményében. Hozzátette: „mind az MSZP, mind a Fidesz hallgatásba burkolózott, válasz nem érkezett mostanáig. Újra, még nagyobb nyomatékkal feltesszük a kérdést (…)”.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében az MDF kérdésére reagálva leszögezte: Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje ott lesz az április 5-i vitán. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy héttel ezelőtt levélben tett javaslatot a parlamenti pártok listavezetőinek április 3-i, valamint az MSZP és a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeinek április 5-i vitájára – mondta csütörtökön Nyakó István, a szocialisták szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik