Belföld

Áder: kampány helyett az árvízi védekezésre kellene költeni

A kormánynak sürgősen be kellene fejezni a közpénzen való kampányolást, és az erre a célra költött pénzt az árvízi védekezésre kellene fordítani a következő napokban - mondta Áder János.

A Fidesz frakcióvezetője a szolnoki Tisza-hídnál, a 2000. évi nagy árvíz 1041 centiméteres magasságát jelző emléktáblánál tartott sajtótájékoztatót, ahol az árvízi védekezéssel kapcsolatos kormányígéretekre emlékeztetett, illetve kérdéseket intézett a jelenlegi kormányhoz. „2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízrendszere megépítését” – idézte a politikus Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, majd így folytatta: a kormányprogramban hallhattunk a Vásárhelyi-tervről, először hat, később három szükségtározó megépítéséről.

„Sajnos nem hogy 2004-re, de a mai napig nem teljesült az ígéret, miszerint a Tisza mentén és a folyó vízgyűjtőjén megerősítik az árvízvédelmi töltéseket. Sem erre, sem a tározók megépítésére nem került sor. (…) Tény, hogy kétszer annyi hó van a Kárpátokban, mint az évtizedes korábbi átlag, miként az is tény, hogy hat évvel ezelőtt a Tisza vízszintje egyetlen nap alatt hat métert emelkedett” – figyelmeztetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik