Belföld

A Fidesznek is gyűjtöttek erdélyi fiatalok

A Fidesznek is gyűjtöttek ajánlószelvényeket erdélyi fiatalok Budapesten - közölte Bőhm András az SZDSZ képviselő-jelöltje a Magyar Televízió csütörtöki Nap-kelte műsorában.

„Én azt hallottam ezektől az erdélyi fiataloktól, hogy (…) találkoztak erdélyi fiatalokkal, iskolatársaikkal, akik Kupper Andrásnak, a Fidesz ottani képviselőjelöltjének gyűjtöttek” – mondta a liberális politikus. Hozzátette: azóta persze vannak adataink, hogy Budapest nagy részében gyűjtöttek erdélyi fiatalok a Fidesznek, és mi ebben nem találunk semmi rendkívülit.

A fővárosi SZDSZ-es politikus közölte: „teljes elképedéssel” fogadta a bíróság „jogilag és szakmailag tarthatatlan” ítéletét, ami, mint mondta „legalábbis a bírói felelősség kérdését felveti”. A Fővárosi Bíróság (FB) szerint ugyanis Bőhm András az ajánlószelvény-gyűjtés során megsértette a választási eljárásokról szóló törvényt, mert részére román állampolgárságú, erdélyi magyar fiatalok gyűjtöttek ajánlószelvényeket. Bőhm András szerint a választási eljárási törvényből nem vezethető le, hogy külföldi állampolgárok nem gyűjthetnek ajánlószelvényeket.

Felvetette: a pártok mellett külföldi kampánytanácsadó cégek dolgoznak Magyarországon „abból a célból, hogy befolyásolják a választókat”.

Felvetésével a bíróság indoklására utalt, melyben az áll: „külföldi állampolgárok részvétele a választás érdemi részében, az azzal szervesen összefüggő folyamatokban” kizárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik