Belföld

Veres és Varga szerint is reális 2010-ben az euró

Az egykori és a jelenlegi pénzügyminiszter csapott össze kedd este a Magyar Televízió vitaműsorában. Veres János és Varga Mihály a munkanélküliségről, a hiányról és az adórendszerről ütköztette nézeteit.

Veres János és Varga Mihály volt a vendége a Magyar Televízió új tematikus közéleti-politikai show-műsorának, a Kedd 21-nek. Az adórendszert elemző vitába Kuncze Gábor is bekapcsolódott, igaz, csak műholdon keresztül, hiszen éppen egy nagykőrösi eseményen volt. Az SZDSZ elnöke kifejtette: az előző két év stabilitása alapján úgy látja, 2009-re be lehet vezetni az egykulcsos adórendszert. Indoklása szerint erre azért van szükség, hogy ne maradjunk le a környező országok diktálta versenyben.

Veres János és Varga Mihály azonban mély egyetértésben hangoztatták a többkulcsos adórendszer szükségességét. Igaz, az indoklás eltérő volt: Veres János az igazságtalan jövedelemkülönbségek miatt támogatna két- vagy akár háromkulcsos rendszert, addig a Fidesz gazdaságpolitikusa a családi adózás bevezetése mellett érvelt.

Munkanélküliség: egy mutató, különböző szemszög

Varga Mihály hangsúlyozta: a 2002-es 5,9 százalékhoz képest jelentős mértékben, 7,8 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon 2006-ra. Véleménye szerint ez annak tudható be, hogy a gazdasági fejlődés megtorpant, hiszen a kormány olyan rendelkezéseket vont vissza, mint a Széchenyi-terv, így megroppantotta a kis- és középvállalkozásokat.

A pénzügyi tárca jelenlegi vezetője szerint azonban 70 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az elmúlt négy esztendőben. A munkanélküliek számának növekedését ugyanakkor nem cáfolta a miniszter, ám azt a sorkatonaság eltörlésével, illetve azzal indokolta, hogy a Fidesz-kormányzat torzított a statisztikán azzal, hogy – a jelenlegi egy nap helyett – csak 200 nap után regisztráltathatta magát munkanélkülinek, akinek nem volt állása.

Reáljövedelem kontra infláció

A következő kérdéskörrel kapcsolatban a jelenlegi szakminiszter sikerként emelte ki, hogy kormányzásuk négy éve alatt 28 százalékkal nőtt a nyugdíjasok, és 26 százalékkal az aktív korúak jövedelme. Varga Mihály ezzel szemben hangsúlyozta: a 2002-es reálkereset vásárlóértéke ezen eredmények ellenére csökkent, mert az infláció meghaladta ezt. Veres János válaszul elmondta: nem helyes egy évet kiragadni, az egész ciklust kell vizsgálni. Itt említette meg, hogy az egészségügyben és az oktatásban dolgozók keresete az átlag béreket húsz százalékkal haladják meg.

Euró 2010-ben

A két politikus meglepő egyetértésben válaszolt az euró-bevezetésre vonatkozó kérdésre: mindketten 2010-et nevezték meg reális dátumnak. Varga Mihály azonban elmondta, jelentősen nőtt az államadósság, olyannyira, hogy több hitelintézet is leminősítette Magyarországot (a hitelminősítők az adósság besorolásának kilátását rontották – a szerk.), ezzel a megbízható státuszból könnyen kikerülhetünk. Veres János válaszában kiemelte: igaz, hogy 46 százalékkal nőtt az államháztartás hiánya, de ez az adat a Fidesz-kormány alatt 50 százalék volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik