Belföld

Lemondott jelöltségéről a „díszzsidózó” MSZP-s

Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője lemondott országgyűlési képviselőjelöltségéről – közölte közleményében a politikus.

Pásztor Tibort, aki lemondásának indokaként az interneten megjelent „meggondolatlan” naplóbejegyzését említette, az MSZP fővárosi választási listájának 52. helyén indította. Közleményében úgy fogalmazott: „nem engedhetem, hogy a Fidesz az én meggondolatlan naplóbejegyzésemet felhasználva próbálja elfedni saját kampányának törvénytelenségeit, ezért a mai nappal lemondtam a MSZP fővárosi választási listáján való szereplésről. Teszem ezt annak ellenére, hogy engem antiszemitizmussal vádolni képtelenség, és mérhetetlen képmutatás attól a politikustól, Rogán Antaltól, aki a főváros V. kerületében koalíciót kötött a kirekesztést és megbélyegzést hirdető MIÉP-pel és a Jobbikkal”. A szocialista politikus közleményében elnézést kért mindazoktól, akiket akarata ellenére megbántott.


Mint korábban beszámoltunk róla, Pásztor Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő, a fiatal baloldal egyik vezető személyisége internetes naplójában Deutsch Tamást „a Fidesz kettes számú díszzsidójának” nevezte. „Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt kérdezem: maradhat-e képviselő a Magyar Szocialista Pártban egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsidózza a Fidesz egyik vezető személyiségét. Elfogadható-e az MSZP vezetői számára a nyílt, kódolatlan zsidózás a magyar politikai közéletben?” – tette fel a kérdést akkor Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik