Belföld

Deutsch: a kormány megfutamodik a nyilvános vitától

A Fidesz továbbra is fenntartja a Magyarország 2006 vitasorozatra vonatkozó kezdeményezését, ezért a keddi kormányülés előtt a párt képviselői személyesen fogják átadni az érintett kormánytagoknak a vitára szóló meghívót – jelentette be Deutsch-Für Tamás.

A Fidesz őszinte választási kampányt akar folytatni, úgy tűnik azonban, hogy az MSZP nagy a jólét kampányába nem fér bele az őszinte beszéd, hiszen a szocialisták és a kormány megfutamodtak a nyilvános vitától – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Kóka János gazdasági miniszter volt az egyetlen, aki „tisztességes magatartást tanúsítva” elfogadta a kihívást. Ezért a politikus „a lehető leghatározottabban” kérte fel az érintett kormánytagokat, hogy vegyenek részt a vitasorozatban.

Helyes lenne, ha a miniszterelnök-jelölti vitán Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor mellett Dávid Ibolya, az MDF miniszterelnök-jelöltje is részt venne, ugyanakkor az SZDSZ-t sem szabad kihagyni. Arra a felvetésre, hogy a Magyarország 2006 vitasorozatban miért ne vehetne részt a másik két parlamenti párt is, Deutsch-Für Tamás úgy válaszolt: „talán egy kicsit a realitástól elrugaszkodott lenne az az értelmezés, hogy valamifajta vélt demokratikus játékszabály jegyében” mostantól kezdve szocialista és fideszes politikus csak MDF-es és SZDSZ-es kísérőkkel folytathatna vitát egymással. Szerinte helyes és indokolt, ha a választási győzelemre esélyes két párt ütközteti a véleményét.


Mindenki a saját területén

A Fidesz továbbra is azt javasolja, hogy a március 8-án esedékes Kóka–Áder vita után a munkanélküliség ügyében Csizmár Gábor Varga Mihállyal, a kórházprivatizáció és a gyógyszerárak témájában Rácz Jenővel Mikola István, az otthonteremtésről Kolber Istvánnal Matolcsy György, a családtámogatásról és a nyugdíjasok ügyéről Göncz Kingával Pokorni Zoltán, a városok jövőjéről és az önkormányzatiság kérdéseiről Lamperth Mónikával Kósa Lajos, míg a magyar falvak és kistelepülések helyzetéről Nagy Sándorral Hargitai János vitázzon.


A többiek felveszik a kesztyűt

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-vel közölte: Magyarországnak az az érdeke, hogy a pártok vitái programokról, az ország számára felkínált utakról szóljanak, ezért „a kormány tagjai, a Deutsch-Für Tamás által vázolt politikai cirkusz helyett, szívesen vennék át a kormányülés előtt a Fidesz képviselőitől a párt programját”. Rámutatott, hogy a Fidesz, Európában egyedülálló módon, alig egy hónappal a választások előtt még mindig nem mutatta be választási programját. A szóvivő szerint az MSZP és a kormány politikusai, mint ahogy eddig is, ezután is készek eleget tenni a vitameghívásoknak. Deutsch-Für Tamás állításaival ellentétben az MSZP politikusai a választási kampány kezdete óta 37 alkalommal, 11 különböző műsorban vitatkoztak a Fidesz politikusaival.


A szocialista párt szóvivője közölte: a vitáknak nemcsak két párt, hanem a parlamenti pártok között kell zajlaniuk. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnek nincs kifogása az ellen, ha az április 5-ei kormányfőjelölti vitában, a Fidesz máig hivatalosan meg nem nevezett miniszterelnök-jelöltje mellett más kormányfő-jelölt is részt vesz – tette hozzá.


Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese elmondta: Dávid Ibolya ott lesz az április 5-ei miniszterelnök-jelölti vitán. Kifejtette: az MDF programja markánsan eltér a többi parlamenti pártétól, ezért is szükséges, hogy az MDF elnöke és egyben miniszterelnök-jelöltje részt vegyen a vitában. Ugyanakkor megjegyezte, hogy jelenleg csak az MDF-nek és az MSZP-nek van hivatalosan megnevezett miniszterelnök-jelöltje. Az elnökhelyettes hangsúlyozta: a szakpolitikusok vitasorozatán is helye van az MDF-nek.


A kisebbik kormánypárt közölte: Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is részt vesz az április 5-i vitában, mert az SZDSZ fontosnak tartja, hogy a konzervatív és szocialista álláspont mellett a liberális vélemény is megjelenjen a választási vitákban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik