Belföld

„Emberi testrészt rajzoltak” az MSZP plakátjára

Megrongálták az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjének a plakátját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5-ös számú, baktalórántházi választókerületben. A párt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett - közölte Szabados József, a szocialisták nyírségi alelnöke.

Nyomdafestéket nem tűrő szavakat írtak a plakátra, illetve emberi testrészt rajzoltak rá – mondta a térségi pártvezető, aki a sajtó munkatársainak be is mutatta a megrongált falragaszt. Az alelnök hangsúlyozta, hogy senkit nem kíván meggyanúsítani, arra viszont felhívta a figyelmet, hogy a gyalázkodó szöveg mellé valakik „Éljen a Fidesz!” feliratot is rámázoltak a plakátra. „Barbár cselekedetnek tartjuk a plakátrongálást, és reméljük, hogy nem ez lesz a jellemző a választási kampányra Szabolcsban” – mondta Szabados József.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az 5-ös számú, szabolcsi választókerületben korábban már volt egy, az MSZP-t és a szimpatizánsait felháborító eset, amikor – mint mondta – „hazugságokat tartalmazó kampánykiadványt terjesztettek valakik egy nem létező alapítvány nevében”. Az 5-ös számú, nyírségi szavazókerületben Gazda Lászlót, a Szabolcs megyei önkormányzat elnökét, a szocialisták jelenlegi listás országgyűlési képviselőjét indítja az áprilisi választáson az MSZP. Ellenfelei közül Papcsák Ferenc ügyvéd a Fidesz színeiben indul, míg Kiss Gyula, Demecser polgármestere az SZDSZ, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós pedig az MDF jelöltje. A legutóbbi, 2002-es választáson Papcsák Ferenc 17 100-13 748 arányban nyert Gazda Lászlóval szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik