Belföld

Megegyeztek a vita időpontjáról

Óráról órára közeledett egymáshoz az MSZP és a Fidesz álláspontja a kormányfőjelölti vita időpontjáról. A jelek szerint egyezség is született: április 5-én ütközteti nézeteit Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor.

A Fidesz április 5-ét javasolja a miniszterelnök-jelölti televíziós vita időpontjául – jelentette be Deutsch-Für Tamás szombat délután. A párt választási kampányának kommunikációs vezetője elmondta: a Fidesz világos és egyértelmű választ vár Gyurcsány Ferenctől, hogy elfogadja-e vagy sem Orbán Viktornak az április 5-i dátumra vonatkozó javaslatát. Ezzel a javaslattal a Fidesz egyszer s mindenkorra lezártnak tekinti a vitát a vitáról – közölte. Deutsch-Für Tamás szerint a miniszterelnök egy magyar rekordot állított fel: ő a rendszerváltás óta az első kormányfő, aki másfél nap alatt háromszor mondott nemet egy miniszterelnök-jelölti vitára szóló kihívásra.

A kormányszóvivő és az MSZP elnöke szombaton reményét fejezte ki, hogy a Gyurcsány-Orbán vita időpontjára tett legutóbbi, április 5-re vonatkozó fideszes javaslat már nem változik. Batiz András szóvivő az MTI-nek szombaton elmondta: ez az időpont éppen egybeesik azzal, amit Gyurcsány Ferenc javasolt. “Az MSZP reméli, hogy ez a végső állapot és lehetővé válik a vita” – nyilatkozta Hiller István.

A megegyezést jelentő, bár harcias nyilatkozatok előtt, még pénteken a Fidesz azt javasolta, hogy a két választási forduló között vitatkozzon a két nagy párt kormányfőjelöltje. Ezt az MSZP a vita előli kitérésként értékelte, ezért az időpontot elutasította. Ezután Orbán Viktor április 7-i, azaz az első fordulót két nappal megelőző időpontra tett javaslatot, amelyet Gyurcsány Ferenc szintén elutasított, mondván: a lapok nem számolhatnának be a vitáról, mivel április 8-án kampánycsend lesz, így az embereknek nem maradna idejük a mérlegelésre és „nem derülne ki az igazság”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik