Belföld

A Gallupnál vezet a Fidesz

A teljes népesség körében a Fidesz 32 százalékos támogatottsággal vezet a 29 százalékos MSZP előtt, a biztos választók körében 6 százalékpontos az ellenzéki párt előnye, derült ki a Gallup legutóbbi felméréséből.

A határozott pártpreferenciával rendelkezők közötti arányokat vizsgálva a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben az egy hónappal ezelőtti 11 százalékról 4 százalékra csökkent, mivel az Fidesz 46 százalékos, az MSZP 42 százalék szimpatizánsi kört tudhat maga mögött. A biztos szavazók körében a Fidesz előnye jelenleg 6 százalékpont az MSZP-hez képest.

Bár számszerűleg mindkét vezető párt bővítette a táborát a kampány hivatalos kezdetére, az eddig bizonytalanok vagy érdektelenek elsődleges pártválasztásából egyelőre az MSZP jött ki lényegesen jobban, hiszen a szocialista tábor sokkal jobban 5 százalékponttal bővült, mint a polgári oldal támogatói köre.

Kétpárti parlament

A kis pártok még mindig nem kerülnének be a Parlamentbe. Az SZDSZ ebben a hónapban csak négy százalékot ért el, az MDF három, míg a Centrumpárt két százalékos szimpátiával bír. A teljes lakosság körében mind az MDF, mind pedig az SZDSZ támogatói köre a 2005 decemberi szinten maradt és jelenleg 2, illetve 3 százalékos a teljes választókorú népesség körében. A parlamenten kívüli pártok közül a Munkáspárt, a Harmadik Út (Jobbik-MIÉP) és a Centrum Párt is 1-1 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Kristályosodnak a vélemények

Január az elsődleges politikai állásfoglalások hónapja volt a magyar választók számára. A kampánykezdet tudatosulásával párhuzamosan meredeken emelkedett az érdeklődés a politika és a választások iránt. A táborok felállni látszanak: a teljes népességből évek óta példátlanul sokan, a megkérdezettek 69 százaléka nyilvánított ki pártpreferenciát. A választáson való részvételüket biztosra ígérők aránya ebben a hónapban 10 százalékponttal magasabb a korábbi hónapnál, és elérte a választások körül sem szokatlan 62 százalékot. Ezen belül 15 százalék nem nyilvánított határozott pártpreferenciát.

Javult Gyurcsány megítéslése

A miniszterelnök munkájának megítélése az elmúlt három hónap során folyamatosan javult, és 2006 januárjában újabb rekordot döntött: most már a magyar választópolgárok közel fele (46 százalék) véli úgy, hogy a miniszterelnök jól végzi a feladatát, és a tevékenységét negatívan megítélők aránya 47 százalékról 41 százalékra csökkent. Jelentős fejlemény, hogy megválasztása óta Gyurcsány Ferenc összesített megítélése most került először a pozitív tartományba. Miniszterelnöksége bő éve alatt eddig rendre többen ítélték meg munkáját negatívan mint pozitívan — most ez megváltozott és relatív többségbe kerültek a munkájával elégedettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik