Belföld

Ígéreteket hiányolt az ellenzék

A kis- és közepes vállalkozások támogatását hiányolta a kormányfő évértékelő felszólalásából a Fidesz és az MDF vezérszónoka. Az SZDSZ elnöke szerint kevés szó esett az ország érdemi nehézségeiről.

Kevés történt azért, hogy a munka újra érték legyen – mondta Varga Mihály a kormányfő évértékelő beszédére reagálva. Az Áder János távolléte miatt felszólaló fideszes frakcióvezető-helyettes szerint a ciklus elején ígért 400 ezer új munkahely helyett 5,8-ról 7,3 százalékosra nőtt munkanélküliség, sőt most a legmagasabb a pályakezdők között az állástalanok aránya. Varga Mihály megismételte: 33 adóemelés sújtotta az elmúlt években a hazai vállalkozásokat. A volt pénzügyminiszter szerint az évértékelésnek a munkahely-teremtés programjáról kellett volna szólnia, ennek pedig egyetlen módja a hazai munkaerő kétharmadát foglalkoztató kis- és középvállalkozások támogatása, illetve tehermentesítése.

Szocialista választási nagygyűlés helyszíne a Parlament – kezdte felszólalását Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, aki szerint Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc évértékelésével szemben a hitelminősítők értékelése a helytálló (az S&P nemrég rontott hazánk hitelminősítésének kilátásán, míg korábban a Fitch hitelminősítő rontotta a hazai adósság besorolását – a szerk.) Az MDF frakcióvezetője szerint a magyar gazdaság problémái a kétszer száznapos kormányprogram teljesítésével, illetve az azt követő egyensúlyromlással kezdődtek. Herényi szerint ezért az elmúlt négy év az elszalasztott lehetőségek időszaka volt, kiutat pedig a hazai kis- és közepes cégek helyzetbe hozása jelentheti, mert ők a költségvetés befizetői.

Hiller István, az MSZP elnöke felszólalásában örömét fejezte ki, hogy a kormányfői évértékelés ismét a Parlamentben történt. Elmondta: az MSZP a kormányzati ciklus végén beszámol ígéretei teljesüléséről és vállalja az összevetést a valósággal és más pártok elképzeléseivel.

Kevesellte az érdemi problémákról szóló, érdemi megoldást ajánló hozzászólást Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Úgy vélte: az országértékeléseken kevés szó esett a fogyatékosokról, a civil szervezetekről és az ország egyenlőtlen fejlődéséről. „Lehet politikai show-t csinálni Viki bácsi elintézi címmel, de ez nem megoldás” – mondta az SZDSZ elnöke. A politikus szerint az SZDSZ programja javíthat az egészségügy helyzetén és hatékonyabbá teheti az államot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik