Belföld

A kormányzat is értékelt

A növekvő gazdaság, a csökkenő adók és a gyarapodó köztársaság a legjellemzőbb kifejezések a mai Magyarországra – jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke.

A politikus Veres János pénzügyminiszterrel Elszámolás 2006 címmel tartott sajtótájékoztatóján értékelte a négyéves kormányzati ciklus gazdasági adatait. Veres János megítélése szerint a gazdasági növekedés, az adó- és járulékcsökkenés, a foglalkoztatás mértéke, az értéktőzsde indexe, valamint a GDP-arányos vásárlóerő-paritás lehetővé teszik, hogy Magyarország 2008-ban teljesítse az Európai Unió maastrichti kritériumait.

Hiller István úgy ítélte meg, hogy ma jobban élnek az emberek, mint négy évvel ezelőtt, a mérleg szerinte nyugodtan kiállja az összehasonlítást az előző kormányzati ciklussal.

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az adóemelések kormánya. Példaként a gáz és a villamos energia árát említette. Az idősek által leggyakrabban használt két szívgyógyszer ára pedig több mint 100 százalékkal emelkedett – tette hozzá. Rámutatott arra is, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány “a folyamatosan növekvő munkanélküliség kormánya”, mert – mint írja – 2002 májusától 2006 januárjáig 5,7 százalékról 7,3 százalékra nőtt az állástalanok aránya Magyarországon.

Az emberek adócsökkentést, különösen a munkát terhelő adók mérséklését akarják. Azt várják az új kormánytól, hogy vessen gátat az árak emelkedésének, védje meg a munkahelyeiket és teremtsen új munkahelyeket, s csökkentse a kormányzás költségeit – fűzte hozzá a szóvivő.


Képünkön Veres János pénzügyminiszter Elszámolás 2006 címmel sajtótájékoztatót tart a Magyar Szocialista Párt székházában. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik