Belföld

A Pilis Invest-károsultak érdekképviseletet alapítottak

A felszámolás alatt álló Pilis Invest károsultjai érdekképviseleti egyesületet alapítottak annak érdekében, hogy ügyük minél több fórumon nyilvánosságot kapjon, és a károsultak mielőbb visszakapják megtakarított pénzüket - közölte Kiss Béla az egyesület elnöke az MTI-vel hétfőn.

Az egyesület, amelynek elnöke és az elnökség tagjai is károsultak szorosan együttműködik a közgyűlésen megszavazott választmánnyal – teszik hozzá.

A szövetkezet beruházásokra keresett kisbefektetőket, akik célrészjegyek vásárlásával szövetkezeti tagokká váltak és az értékpapírok segítségével különböző pénzösszegeket helyezhettek el – célrészjegy megállapodás alapján, meghatározott hozamra – a szövetkezetnél.

A gazdálkodó szervezet 1998-tól 2004. március 2-ig folyamatosan fogadta a befizetéseket és teljesítette a megállapodásoknak megfelelően a hozammal növelt kifizetéseket a kisbefektetők számára, 2004. március 2-án azonban a szövetkezet elnöke bejelentette, hogy társasága nem fogad befizetéseket, valamint nem teljesít kifizetéseket sem. Június 30-án a Fővárosi Bíróság a szövetkezet felszámolását rendelte el, az eljárás jelenleg is folyik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tavaly április 12-én mintegy 400 magánszemély feljelentése alapján rendelt el nyomozást a az ingatlanbefektető és hasznosító szövetkezet vezetői ellen, sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrség megállapította, hogy a szövetkezet 1998 és 2004. június 29-e között csaknem 61 milliárd forint összegben célrészjegy eladást, továbbá 49 milliárd forint összegben célrészjegy visszavásárlást teljesített. A zárómérleg alapján 11,6 milliárd forint összegű célrészjegy kötelezettsége állt fenn a szövetkezetnek a mintegy háromezer kisbefektetők felé.

A felszámoló korábban beszámolt arról, hogy a vagyonmérleg alapján a megtérülés nem lehetséges. A rendőrség február 28-án gyanúsítottként hallgatta ki a szövetkezet elnökét és a két igazgatósági tagot 11,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik