Belföld

Dr. Kürti Sándor és Bodrogi Gyula Újbuda két új Díszpolgára.

Az új díszpolgárok az erről szóló oklevelet Molnár Gyula, XI., került polgármestere a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen adta át. Dr. Kürti Sándor életművének és tudományos munkájának, Bodrogi Gyula életművének és művészetének

Dr. Kürti Sándor 1971-ben szerzett vegyészmérnöki, 1975-ben rendszermérnöki diplomát. Dr. Kürti Sándor nős, két fia van. 1971-től 1985-ig a Dunai Kőolajipari Vállalatnál dolgozott.
1989-ben alapította meg testvérével, Kürti Jánossal a KÜRT Kft.-t, mely kezdetben mágneses adattárolók javítására szakosodott. 1996-ban, a számítógép-tudományban Kalmár László díjjal tüntették ki. 1997 óta informatikai biztonsági technológiák kidolgozásával foglalkozik. 1998-ban Gábor Dénes díjat kapott. Kétszer választották meg az Év Informatikai Menedzserének (1997 és 1998).1998 óta a KÜRT Computer Rendszerház Rt. vezérigazgatója. 2000-től az Informatikai Vállalkozások Szövetsége alelnöke. 2001 óta tagja a Veszprémi Egyetem Tanácsadó Testületének. 2002-ben a KÜRT Rt. elnyerte az Üzleti Etikai Díjat, illetve az IHM Innovációs Díját.
Kürti Sándor 2004-ben Széchenyi-díjat kapott, 2004. októbertől a KÜRT Rt. elnöke
2005.-ben az Ernst & Young „Az Év Üzletembere 2004 díjának magyarországi fődíját vehette át. 1990-ben a KÜRT Alapítványi Gimnázium létrejöttéhez nyújtott anyagi támogatást, 1996-ban a Cigányszármazású Gyerekek Oktatási Alapítványát hozta létre.

Bodrogi Gyula – 1934. április 15.-én született, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1958.-ben végzett. 1958-tól a József Attila Színház tagja, 1975-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982-től a Vidám Színpad igazgatója. Számtalan film és színpadi szerepben játszott, színdarabokat rendezett. Könyve: A vadász néha főz is (vadásztörténetek, receptek). Jászai Mari-díj 1962, 1967; Érdemes művész 1973; Kiváló művész 1983; Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje 1996.

Immár 6. éve, hogy Újbuda november 11-én, azaz az év 11. havának 11 napján ünnepli a 11. kerület napját. Hagyomány, hogy ezen a napon számos kulturális rendezvény, diákprogram mellett a kerületi önkormányzat is átadja a kitüntető címeket. Idén, tekintettel arra, hogy ez az év a kerület alapításának 75. évfordulója is egyben, az ünnepségre a Nemzeti Színházban került sor – a lehető legméltóbb helyen. Az „Újbuda75″ emlékérem idén került csak kiosztásra, amelyet hetvenöt példamutató életutat bejárt kerületi polgár vehetett át.

###

A KÜRT Rt. (www.kurt.hu) 1989-ben kezdte meg tevékenységét, és az elmúlt 16 év folyamán a magyar számítástechnikai piac meghatározó vállalkozásaként működött. Külföldi tevékenysége megerősítésére Ausztriában és Németországban leányvállalatokat alapított. A KÜRT az információbiztonság területének vezető szakértője az adatvédelem és adatbiztonság teljes palettáját átfogó, a nemzetközi és hazai szabványoknak megfelelő módszertana és auditorai révén. Európa egyik vezető adatmentő cége világviszonylatban is elismert adatmentési technológiával, évi 2000 adatmentéssel.

További információk: Csuba Dea, marketing igazgató (tel.: 424-6666, e-mail: dea.csuba@kurt.hu ).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik