Belföld

Pokorni: komoly gondban a felsőoktatás

admin

2005. 09. 28. 07:23

A Fidesz még a héten benyújtja a kistelepülési iskolák fennmaradása érdekében megfogalmazott törvényjavaslatát – közölte Pokorni Zoltán, aki szerint a felsőoktatási intézményeknek a maradványképzés miatt komoly problémái lehetnek.

Azt javasoljuk, hogy helyezzék hatályon kívül a költségvetési törvénynek azt a passzusát, amely erkölcstelen módon különbséget tesz falusi és városi gyerek között – mondta sajtótájékoztatóján a Fidesz alelnöke, aki szerint a hatályos szabályozás alapján szeptembertől gyermekenként tízezer forinttal kevesebb támogatást kap az az önkormányzat, amely kis létszámú iskolát működtet.

Pokorni Zoltán szólt arról is, hogy az elrendelt kötelező maradványképzés komoly gondot jelent a felsőoktatási intézményeknek, az oktatást sújtó 47 milliárd forintból 35 milliárdot az egyetemeknek és főiskoláknak kellett zárolniuk. Bár ebből az intézmények vezetőinek a rendkívüli rektori konferencián 4 milliárdot sikerült lealkudniuk, a megkötés így is komoly problémákat eredményezhet.

A Fidesz alelnöke elmondta: kedden tanácskozott a Pécsi Tudományegyetem vezetőivel, akik leginkább azt sérelmezik, hogy a kormány olyan összegeket is zároltatott, amelyeket az egyetem például költségtérítésekkel, kutatásokkal maga termelt meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Le·nyfalu, 2009. november 14.
Egy civil gÈpkocsiba rejtett traffipax Le·nyfalun. Az idÈn ·prilis Ès j˙nius kˆzˆtt nagymÈrtÈkben nıtt a hal·los kˆz˙ti balesetek sz·ma, Pest megyÈben, ezÈrt szolg·latba ·llÌtottak egy "l·thatatlan traffipaxot", egy "rendıri jelleg nÈlk¸li civil szemÈlygÈpkocsit", amely mozg·s kˆzben is kÈpes rˆgzÌteni a szab·lysÈrtÈseket. V·con Ès Le·nyfalun pedig, sebessÈgmÈrı rendırt ·br·zolÛ b·bukat is "szolg·latba" helyeztek a megelızÈs vÈgett.
MTI FotÛ: Kov·cs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.