Belföld

Abortusz helyett fogamzásgátlás-támogatás

Az SZDSZ – Új Generáció a napokban az abortusztabletta miatt fellángolt vita kapcsán ismét felvetette: a fogamzásgátlók TB-támogatása és a felvilágosítás kiterjesztése elérhetné a terhesség-megszakítások számának csökkenését.

Az SZDSZ – Új Generáció arra kéri Rácz Jenő egészségügyi minisztert, hogy a tárca tegyen lépéseket a fogamzásgátló szerek TB-támogatása érdekében. John Emese, a szabad demokrata ifjúsági szervezet országos ügyvivője lapunknak elmondta, véleményük szerint a fogamzásgátló tabletták támogatásával, így áruk csökkentésével, illetve a fiatalok hatékonyabb felvilágosításával hosszútávon csökkenteni lehetne az abortuszok számát.

„Első lépésben a szaktárcát szeretnénk arra biztatni, hogy számolja ki, hány százalékos támogatást lehetne ezekre a készítményekre adni, illetve kik részesülhetnének a kedvezményben. Az SZDSZ – Új Generáció partnere a további lépések átgondolásában a Liberális Egészségügyi Tanács” – mondta John Emese a FigyelőNetnek. Az Új Generáció ügyvivője hozzátette: hazánk az abortusz tekintetében az élbolyban van: száz élve születésre 56 terhesség-megszakítás jut, ez sokkal magasabb, mint a nyugat-európai átlag. Véleménye szerint a fogamzásgátló szerek támogatásával az abortuszokra fordítandó pénz is csökkenne.

John Emese az elmúlt hetekben nagy vitát kiváltott abortusztablettával kapcsolatban elmondta: a megelőzésre és védekezésre kell a hangsúlyt fektetni, így az abortusztablettának csak a legutolsó lehetőségnek szabad lennie. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden nőnek joga van eldönteni, hogy körülményei megengedik-e a gyermekvállalást, vagy éppen nem.

MSZP: elvileg támogatható

Az MSZP elvileg támogathatónak tartja a javaslatot, de felhívja a figyelmet arra is, hogy ez mekkora többletköltséggel járna az amúgy sem bővelkedő OEP-büdzsé számára. „A Medgyessy-kormány programjában még 2002-ben szerepelt ez a javaslat, illetve korábban már felvetődött egy olyan szakmai elképzelés, hogy a veszélyeztetett korcsoport tagjainak rendszeres nőgyógyászati gondozás keretében kedvezményesen lehetne adni a fogamzásgátlókat” – mondta Kökény Mihály a FigyelőNetnek. Az egykori egészségügyi miniszter hozzátette: személy szerint támogatja az ötletet, a gond azonban az, hogy a gyógyszerkassza helyzete ezt nem teszi lehetővé. „A fogamzásgátló tabletták nincsenek a prioritások között, az utóbbi években inkább új daganatok elleni szereket illetve szívbetegséget megelőző készítményeket vettek fel a támogatott gyógyszerek közé” – mondta a szocialista képviselő. Hangsúlyozta: az európai gyakorlatban sem általános a fogamzásgátlók támogatása. „Hosszabb távon talán sor kerülhet a TB-támogatás kiszélesítésére ezen készítmények esetében, de akkor más fogamzásgátló segédeszközök finanszírozását is meg kell nézni” – véli Kökény Mihály.

MDF: rajtunk nem múlik

Csáky András MDF-es országgyűlési képviselő az MTI-nek a javaslattal kapcsolatban elmondta: az SZDSZ saját ellenzékét játssza el, amikor ilyen nyilatkozatot tesz közzé ifjúsági szervezetében. „Nem értjük, hogy a saját maguk ellenzékét miért játsszák el. Három éve kormányon vannak, három költségvetés futott keresztül a parlamentben, korábbi ígéretüknek megfelelően megtehették volna ezt a lépést, hogy a fogamzásgátló tablettákhoz támogatást adnak” – véli a kisebbik ellenzéki párt szakpolitikusa. Hozzátette: nem a Magyar Demokrata Fórumon fog múlni, hogy betartja-e ígéreteit a kormány vagy sem. „A Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy az oktatás és a családra nevelés hatékonyabbá tétele az, ami megfelelő eszköz lehet a nem kívánt terhességek megelőzésére, de természetesen sokkal humánusabb megoldásnak tartja a nem kívánt terhesség megelőzését, mint annak abortusszal történő megszűntetését” – mondta Csáky András.

Fidesz: az egész gyógyszertámogatást újra kell gondolni

Frajna Imre fideszes országgyűlési képviselő kifejtette, hogy a Fidesznek nincs elvi kifogása a támogatási kör bővítése ellen, de – mint fogalmazott – „amit ez a kormány tett a gyógyszertámogatás rendszerével, az sajnos már azt igényli, hogy valakik az elejétől a végéig gondolják újra az egész rendszert”. Az ellenzéki politikus rámutatott arra is, hogy az elmúlt években az MSZP-SZDSZ kormány duplájára növelte az állam kiadásait, anélkül, hogy a lakosság kiadásait egy forinttal is csökkentette volna. Sőt, meglátása szerint azok is nőttek, ha nem is ekkora mértékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik