Belföld

2,4 százalékot esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 553,89 pontos csökkenéssel, 22 564,50 ponton zárt pénteken, ez az előző kereskedési napi záró értékhez képest 2,40 százalékos gyengülés.

A részvénypiac forgalma pénteken 20,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Kölkedi István, a Buda Cash Brókerház Rt. üzletkötője elmondta: gyakorlatilag minden papír árfolyama csökkent, de az esés egyik esetében sem volt jelentős. A piac nagyobb esést is eltűrne most, mert a papírok jelentősen túlértékeltek. A szakértő szerint ez még nem tekinthető trendfordulónak, de jele annak, hogy a piac elfáradt, nem tud megújulni. Sem a magyar piacon, sem külföldön nem látott napvilágot olyan hír, ami befolyásolta volna a piacot, a németországi választások körüli bizonytalanság és az Amerikát fenyegető Rita hurrikán negatív hatásai azonban “begyűrűztek” a magyar piacra is – mutatott rá az üzletkötő. A következő napokkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy innen a piac még “fel tud állni”, de a csökkenés lehet egy nagyobb esés kezdete is.

A Mol ára 730 forinttal, 3,15 százalékkal 22 440 forintra csökkent, forgalma 8,4 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 1,85 milliárd forintos forgalom mellett 800 forinttal, 2,22 százalékkal 35 005 forintra esett. A Magyar Telekom 18 forinttal, 1,73 százalékkal gyengült a csütörtöki záráshoz viszonyítva, 1021 forinton fejezte be a kereskedést, a forgalma meghaladta a 2 milliárd forintot. Az OTP 6,3 milliárd forintos forgalomban 204 forinttal, 2,39 százalékkal 8314 forintra esett. Az Egis árfolyama 495 forinttal, 2,57 százalékkal 18 800 forintra csökkent, forgalma 521,4 millió forintot tett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik