Belföld

Fidesz-MSZP: sztálinozás, hazaárulózás, gazemberezés

"Határozottság és durvaság között van és legyen is különbség." - hangsúlyozta Hiller István a Nap-keltében, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában kedden történtekre hivatkozva.

A gazdasági bizottságban személyeskedésektől sem mentes vita zajlott, amelyben kormánypárti képviselők szerint Ivanics István (Fidesz) legazemberezte Kóka János gazdasági minisztert, Ivanics István azonban ezt még az ülésen cáfolta, mondván, csak az “ez gazemberség” kifejezést használta.

A Nap-kelte adásában Hiller kifejtette a véleményét az ellenzék kifejezésmódjával kapcsolatban. Erősen kifogásolta, hogy olyasmik hangoznak el a fideszes képviselők szájából, hogy a volt miniszterelnök hazaáruló, vagy a „parlament bizottsági ülésén a kormány gazdasági miniszterére azt mondja egy fideszes képviselő, hogy gazember” – fogalmazott a pártelnök. Mikor a műsorvezető ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a képviselő állítása szerint csak annyit mondott: „gazemberség”, Hiller azt válaszolta, “finomkodni kifejezésekben lehet, (…) a lényegen nem változtat. Meg az sem, hogy egy televíziós műsorban éppen egy nappal ezelőtt jellemhibásnak nevezi az ellenzék egyik vezetője a kormány miniszterelnökét”.

Maga Hiller István Kóka Jánosnak a gazdasági bizottság előtt tett keddi, Orbán Viktor privatizációval kapcsolatos megjegyzésére utalva azt mondta: az csak az egyik gond, hogy a Fidesz elnöke elriasztja a befektetőket, a másik, hogy sok kis Orbán Viktor helyi szinten a patikákat, a fűszeres boltokat és a lakásokat is visszakövetelheti majd. Mint mondta, Sztálinnal sem maga csak Sztálin volt a gond, hanem az, hogy sok kis Sztálin követte helyi szinten. Az ellenzék még az ülésen kikérte magának a „lesztálinozást”.

Hiller István szerint a Fidesznél zavar van, “elszakadt a cérna. Nincsenek állító mondatok, csak durvaság. Rombolást látok, rombolási szándékot, és nem látom a szakmai alternatívát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik