Belföld

Gyurcsány: előrehozzuk a benzin és gázolaj januári áfacsökkentését

A januárra tervezett és ígért áfacsökkentést egyes termékek esetén már most megvalósítja a kormány.

Előrehozzák egyes termékek, például a benzin és a gázolaj esetében a január elsejére tervezett áfacsökkentést, ezzel 10-12 forinttal mérséklődhet a benzin ára – jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő vasárnap reggel Budapesten.

“Az elmúlt napok konzultációi alapján úgy döntöttünk, hogy a kidolgozott forgatókönyvek közül azt választjuk, amely szerint a 2006. január 1-re már előre bejelentett ötszázalékos áfacsökkentést egyes termékeknél például a benzinnél és a gázolajnál előrehozzuk” – jelentette be Gyurcsány Ferenc, aki hivatalos kínai és hongkongi látogatásáról hazaérkezve tartott sajtótájékoztatót a Ferihegyi repülőtéren.

“Ahogy a törvénymódosítást a parlamenttel el tudjuk fogadtatni”, és a jogszabályt kihirdetik, életbe lép az előrehozott áfacsökkentés – mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy az elmúlt napokban telefonon többször is konzultált az uniós partnereivel Manchesterben tanácskozó Veres János pénzügyminiszterrel, a koalíciós pártok vezetőivel, valamint a Kínába őt elkísérő Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel.

“Úgy ítéltük meg, a parlament hétfői összeülésével, illetve a nemzetközi piacokon az olajárak elmúlt időszakban tapasztalható mozgásával együttesen előállt az a helyzet, amikor lehet és szükséges is a magyar kormánynak lépéseket tenni annak érdekében, hogy mérsékelje, csillapítsa és késleltesse az egyre növekvő olajárak hatását a magyar gazdaságra és társadalomra” – hangsúlyozta a kormányfő.

Szólt arról, hogy a kormány kérésére a Pénzügyminisztérium több jogi, gazdasági, pénzügyi forgatókönyvet is kidolgozott, és ezek közül döntöttek az áfacsökkentés előrehozatala mellett.

Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc megfontolásra érdemesnek nevezte az EU pénzügyminisztereinek pénteki állásfoglalását, amely szerint az adócsökkentés nem jó megoldás a magas üzemanyagárak elleni fellépésként. Kiemelte: ebben az esetben fontosabb a magyar gazdaság, az emberek érdeke, mint “a pénzügyminiszterek által felvetett aggodalom reális magva”.

“Ez különösen azért van így, mert egy már korábban eldöntött adócsökkentés előrehozataláról van szó” – mondta. Hozzáfűzte: vizsgálják, hogy van-e még olyan kapcsolódó termékkör, amely esetében szintén előre kellene hozni az áfacsökkentést.

Gyurcsány Ferenc szólt arról, hogy az idei költségvetés tervezésekor 250 forint körüli benzinárral számoltak. A mostani áfacsökkentés azt eredményezi, hogy a büdzsé áfabevételei ugyanakkorák lesznek, mintha 240-250 forintos üzemanyagárak mellett az adó 25 százalékos maradna. Kitért arra, hogy az előrehozott áfacsökkentéssel Magyarország a huszonötök Európájának átlaga alá szorítja üzemanyagárait.

“Nagyságrendben a szlovák és a magyar benzinárak azonosak lesznek” – mondta a miniszterelnök, aki szerint megszűnik az a jelenség, hogy magyar állampolgárok a határon túlra járnak tankolni. Reményei szerint a mostani változtatás a közúti fuvarozókkal folytatott tárgyalás tartalmának és az ott meghatározott céloknak is meg fog felelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik