Belföld

Az MDF nem egyeztet a kampányról

Az MSZP választási kampányának beizzításával az SZDSZ-ben ismét felvetődött egy kampányetikai-kódex ötlete. Az előző próbálkozások tapasztalatai miatt azonban az MDF már jelezte: nem kíván részt venni az ezzel kapcsolatos négypárti egyeztetéseken.

A Magyar Demokrata Fórum nem vesz részt az SZDSZ által a kampány szabályairól kezdeményezett négypárti egyeztetésen, amíg a másik három párt nem kíván tárgyalni a kampányfinanszírozás kérdését érintő MDF-es javaslatról. Ezt tartalmazza Herényi Károly MDF-es kampányfőnök által a szabad demokrata Horn Gábornak címzett szerdai válaszlevele. „Bizonyára Ön is emlékszik rá, hogy az EP választásokat megelőző kampányidőszakban született választási etikai kódex kapcsán már részletesen is kifejtettük véleményünket, kétségeinket arról, hogy mit várhatunk egy olyan dokumentumtól, amely mögött nincs valós kényszerítő erő, jogszabályi kötelezés” – írja Herényi Károly a szabad demokrata kampányfőnöknek.

Az MDF frakcióvezetője levelében emlékeztet arra is, hogy annak idején a választási etikai kódex aláírását a négy parlamenti párt közös szándéknyilatkozatától tették függővé. Ebben kötelezettséget vállaltak arra, hogy négypárti egyeztetés indul a választási eljárási törvény átfogó felülvizsgálatáról és a kampány szabályainak legfontosabb kérdéseiről.


„Nem kis részben ennek az általunk szorgalmazott politikai szándéknyilatkozatnak volt köszönhető az, hogy az egyeztetés megindult és parlament nemrégiben elfogadta a választási eljárási törvény átfogó felülvizsgálatának eredményeként megszületett törvényjavaslatot” – írja Herényi.


Hozzáteszi: sajnos az egyeztetések során a pártok mindvégig kerülték, hogy a kampány leglényegesebb kérdéseiben megállapodás szülessen, bár az MDF konkrét javaslatot terjesztett elő a kampányfinanszírozás szabályairól. Herényi Károly szerint a választási eljárási törvény nemrégiben elfogadott módosításának továbbra is súlyos hiányossága, hogy nem tért ki annak meghatározására: pontosan mit és mely időszakban felhasznált összegeket kell kampányköltségnek tekinteni. A szabályozás nem szigorítja az elszámolás szabályait, nem szélesíti az Állami Számvevőszék ilyen irányú ellenőrzési jogkörét, és nem tisztázza a kampánycélra fordítható legmagasabb összeg megállapítását sem.

Mindezek miatt az MDF a kampányt érintő további kérdésekről abban az esetben hajlandó csak egyeztetést folytatni, ha a pénzeszközök felhasználása átlátható keretek között történik, olyan módon, ami mindenkire egyformán kötelező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik