Belföld

A Grepton Rt. támogatást nyújt a balatoni repülő-hollandi VB megrendezéséhez – Practical Repülő-hollandi VB 2005

2005. szeptember 7., Budapest – A Grepton Informatikai Rt. kiemelt támogatója a 2005-ös repülő-hollandi világbajnokságnak, amit a verseny történetében másodszor rendeznek meg Magyarországon. A Balatonföldváron szeptember 9-1

A Balatonon 1996-ban rendeztek először repülő-hollandi világbajnokságot. A mostani versenyre eddig 16 ország 80 vitorlása nevezett, köztük számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnok egység. A Grepton kiemelt támogatóként részt vesz a verseny sikeres megrendezésében, és saját futamot is indít a világbajnokság második napján. A futamgyőztes kétszemélyes hajóosztály legénysége ebből az alkalomból a cég által felajánlott különdíjban részesül.

A Grepton az idei évben a vitorlás sport utánpótlását is segítette, mivel támogatója volt a Magyar Köztársaság Serdülő és Országos Bajnokságának is.

A Grepton a vitorlás sport támogatása mellett a koraszülöttek és kisgyermekek jobb egészségügyi ellátásáért is tesz, több milliós segítséget nyújtva.


A Grepton Informatikai Rt.-ről:
A Grepton az 1977-ben alapított Protomix Rt. szoftver üzletágának önállósulásával jött létre, 2001 márciusában. A cég a magyar számítástechnikai piac egyik meghatározó szereplője, jelenleg a legnagyobb olyan hazai, informatikával foglalkozó cég, amely kizárólag professzionális szolgáltatásokkal foglalkozik.
Négy stratégiai területük: infrastruktúra, üzleti folyamat automatizáció, informatikai rendszerek üzemeltetése, támogatása és informatikai tanácsadás.
A Grepton minőség iránti elkötelezettségének egyik bizonyítéka a négyszeres Microsoft Gold Certified Partner cím, amelyet olyan vállalatoknak ítélnek oda, melyek bizonyítják kiemelkedő szaktudásukat a Microsoft alapú megoldások fejlesztése, technológiájának bevezetése, és rendszerének támogatása terén. A cég emellett az Oracle, a Symantec, a CheckPoint, a NetIQ és az RSA partneri címét is elnyerte.

###

További információk: Jancsó Katalin, Grepton Rt. (tel.: 204-7730 vagy KJancso@grepton.hu)
(www.grepton.hu )

Ajánlott videó

Olvasói sztorik