Belföld

Demszky nem indul jövőre?

Lehetséges, hogy Demszky Gábor jövőre nem méreti meg magát ismét a főpolgármesteri posztért. Budapest első embere csak 2006-ban dönt az indulásról.

Demszky Gábor csak jövőre dönt arról, hogy ötödször is indul-e a főpolgármesteri címért. Budapest vezetője egy II. kerületi látogatásán beszélt erről. Mint mondta, a közeljövőben a VIII. és az V. kerület fontosabb helyszíneit keresi fel abból a célból, hogy tájékozódjon a helyi városvezetőktől a térségek fontosabb beruházásairól, területfejlesztési elképzeléseiről. Demszky Gábor még az ősszel ellátogat a XVIII. és a XI. kerületbe is. Ez utóbbi városrész vezetője egyébként éppen az a szocialista Molnár Gyula, akit néhány hónapja még sokan Demszky Gábor lehetséges kihívójának tartottak a 2006-os főpolgármesteri választáson.

Ezzel kapcsolatban a szabad demokrata politikus azonban elmondta: „Molnár Gyulával együttműködő partnerek vagyunk, és jól is megy minden”. Hozzátette: ma már sem Molnár Gyula, sem a ő nem hall olyasmit, hogy riválisok lennének jövő évi választásokon. Ekkor kottyantotta el azt is, hogy nem is biztos, hogy ötödször is megméreti magát. Ugyanis – mint korábban egy hetilapnak Demszky Gábor nyilatkozta – nem kapaszkodik a székébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik