Belföld

Megduplázza éjszakai járatait a BKV

Szeptember 1-jétől a BKV megduplázza eddigi 220 kilométeres és 752 megállós éjszakai buszhálózatát. A cél az, hogy a kertvárosokban is legfeljebb 1-1,5 kilométeres gyaloglással megállóhelyet találhatnak az utazni vágyók.

Menyhért László a cég vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az eddigi tizenkilencnél tízzel több éjszakai buszjárattal, a főváros szinte teljes egészét lefedő hálózatot hoznak létre. Az új hálózat keretében mintegy 30 helyen átszállási csomópontokat alakítottak ki. Ezeken a különböző irányból érkező buszok egy közös megállóhelyen bevárják egymást, s néhány perces várakozás után indulnak tovább. Az új éjszakai hálózat járművei a korábbi “É” betű helyett 9-sel kezdődő háromjegyű számmal közlekednek.

A cég az évi 100 millió forintos többletkiadást jelentő új hálózati rendszert belső tartalékaiból működteti, mivel a fővárosi önkormányzat nem ad hozzá pénzt. Az éjszakai járatokon csakúgy, mint nap közben bérlettel vagy vonaljeggyel lehet majd utazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik