Belföld

Elhunyt Szabó Iván

Hosszan tartó betegség után elhunyt Szabó Iván, volt ipari- és pénzügyminiszter – közölte csütörtökön az MTI-vel a Pénzügyminisztérium.

Szabó Iván 1934. január 8-án született Budapesten. Az elemi és a középiskolát is a fővárosban végezte. 1956 október 22-én részt vesz a műegyetemi nagygyűlésen, és a MEFESZ megalakításában, majd 25-től a Forradalmi Diákbizottság tagja. November 4-től a SZOT központjában működő MEFESZ-vezetőségben dolgozott, szoros kapcsolatban a Nagybudapesti Munkástanáccsal. E tevékenységének az 1957. január 31-én történt letartóztatása vetett véget. Március 30-ig vizsgálati fogságban tartották, de nem ítélték el, így befejezhette egyetemi tanulmányait.

1957-ben a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem híd- és szerkezetépítő szakán szerzett mérnöki oklevelet. Először az Uvatervnél, majd 1959-1985 között három nagy építőipari kivitelező vállalatnál dolgozott tervező, műszaki osztályvezető, főmérnök és tanácsadó beosztásokban. 1985 januárjától képviselővé választásáig a Mérnök és Építőgépész Kisszövetkezet elnöke. Eközben levelező tagozaton elvégezte a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Ipar Karán az ipargazdaság szakot, és 1969-ben közgazdaság-tudományi egyetemi doktorátust szerzett. Publikációi száma mintegy nyolcvan, főbb írásai a Magyar Építőipar, a Járművek, Mezőgazdasági Gépek és a Mélyépítés-tudományi Szemle hasábjain jelentek meg.

1988. októberben belépett a Magyar Demokrata Fórumba, majd 1991. december 17-én ipari és kereskedelmi miniszterré, 1993. február 24-én pénzügyminiszterré nevezték ki. Hivatalát a Horn-kormány megalakulásáig látta el. Antall József miniszterelnök halálát követően az MDF Országos Választmánya és parlamenti csoportja Boross Péter és Für Lajos mellett miniszterelnöknek jelölte, az első fordulóból Boross mögött a második helyen továbbjutott, a második fordulóban ismét második lett.

1994 májusa és 1996 márciusa között az MDF ügyvezető elnöke, 1994 júliusától egyben a párt frakció vezetője. Az MDF X. országos gyűlésén elindult a párt elnökválasztásán, ahol azonban Lezsák Sándorral szemben alulmaradt. Ezután több társával együtt úgy ítélte meg, hogy az általuk fontosnak tartott politikai értékek nem kaphatnak megfelelő képviseletet az új vezetésben, ezért március 4-én kiléptek a pártból. Magyar Demokrata Néppárt néven új pártot hoztak létre. E párt parlamenti frakciójának vezetőjeként, később elnökeként folytatta képviselői munkáját, majd 1998-ban visszavonult az aktív pártpolitizálástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik