Belföld

Harmincketten haltak meg az utakon és a vizeken

Harminckét halálos áldozatot követelt péntek reggeltől vasárnap estig az utakon és a vizekben a kánikulai hétvége - közölte a rendőrség. 21 közúti balesetben 24-en vesztették életüket, 8 holttestet emeltek ki a vízből, és 5 embert még keresnek a tavakban és folyókban.

Németh Lajos alezredes, az ORFK helyettes szóvivője elmondta, Nógrád megyében a sebességét helytelenül megválasztó vezető miatt egy hétéves gyermek vesztette életét, mikor az autó felborult. Heves megyében a patakmederbe, Somogyban az árokba, a Veszprém megyei Herenden a vízelvezetőbe hajtott egy-egy személygépkocsi, a balesetek következtében mindhárom gépkocsivezető meghalt.

A helyettes szóvivő a tragikus vízi balesetek közül kiemelte, hogy a Pest megyei Délegyházán egy 13 éves, Zalaegerszegen pedig egy 16 éves lány fulladt vízbe. Barcsnál egy horvát férfi holttestét emelték ki a Drávából, aki Verőcénél merült el a folyóban. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Holt-Tiszába fulladt egy feltehetően ittas férfi. A Komárom-Esztergom megyei Palatinusz tóban ketten is életüket vesztették, egyikük egy 24 éves szlovák állampolgár volt – sorolta a halálos kimenetelű hétvégi baleseteket Németh Lajos alezredes.

Két, vízbe fulladt embert kerestek a hét végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az egyiket megtalálták, a másik után még mindig kutatnak – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Egy 45 éves, demecseri férfi holttestét vasárnap találták meg a Leveleki-tóban, ahol egy társasággal fürdött még pénteken – mondta Fülöp Gergely. Hozzátette: a csoport többi tagja egy ideig kereste a férfit, de miután nem találták, azt gondolták, hogy társuk már hazament.

A rendőr hadnagy tájékoztatása egy 18 éves fiút keresnek még a speciális mentők a Tiszában. A kisvárdai fiatalember vasárnap a családjával csónakázott Kislónyánál, s amikor kiszállt a vízi járműből, elmerült a folyóban. Az apja sikertelenül próbálta kihúzni a vízből – fűzte hozzá a sajtóügyeletes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik