Belföld

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Zentait

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Ausztráliában a háborús bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Charles Zentait (Zentai Károly) - jelentette az ABC ausztrál közszolgálati rádió.

Zentait a magyar hatóságok kiadatási kérelme alapján pénteken tartóztatták le Perth-ben. A 83 éves magyar származású férfit helyi idő szerint aznap késő este meg is hallgatta a város egyik bírósága, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte, ami – miként a rádióriporter fogalmazott az ABC Online tanúsága szerint – kiadatási eljárás esetében igen ritka.

Zentai ügyvédje, Michael Bowden védence életkorára és Ausztráliában töltött immár több mint 50 évére hivatkozott s arra, hogy “nyilvánvalóan nem kell a menekülésétől tartani, amint azt a bíróság megállapította”. Bowden szerint a bírósági procedúra ezzel csak elkezdődött és még jelentős időt vehet igénybe.

A kiadatást – mondta az ügyvéd – számos alapon meg fogják támadni, nem csak törvényi és formai követelmények alapján, de “arra a módra hivatkozva is, amellyel beszerezték a kérelem alátámasztására szolgáló eredeti bizonyítékot”.

Az ügyvéd megerősítette, hogy védence változatlanul tagadja az ellene felhozott vádat. Eszerint Zentai 1944 novemberében, a magyar hadsereg tisztjeként két társával együtt Budapesten megkínozta, és megölte Balázs Péter 18 éves zsidó fiút. Az azóta Ausztráliába emigrált férfira a Simon Wiesenthal Központ nácivadászai bukkantak rá a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó Esély művelet keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik