Belföld

Vihar pusztított Zalában

Az első becslések szerint is harminc millió forintot meghaladó kárt okozott a kedd este Zala megye több települése fölött átvonult vihar.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgatóság helyettes szóvivője szerda reggel elmondta, a tűzoltók éjfélig 81 esetben vonultak ki különböző káresemények elhárítására. A legtöbb bejelentés Nagykanizsán és a város térségében volt, itt a teljes szabadnapos állományt is berendelték, hogy minden jelentős esethez időben kiérjenek és kezelni tudják a helyzetet. Ebben a térségben a kidőlt vagy veszélyesen megdőlt fák, a leszakadt ágak okozták a legtöbb gondot, vizet csak három helyszínen kellett szivattyúzni – számolt be a történtekről a szóvivő.

Pusztaapátit, Szilvágyot és Mikekarácsonyfát sújtotta jelentős jégverés, összesen 14 épület tetőhéjazata sérült meg kisebb-nagyobb mértékben. A főleg palatetős házakat ideiglenes fóliatakarással óvták meg a tűzoltók a további károktól – mondta el a szakember.

Kedd este 10 órára az áramszolgáltatás mindenütt helyreállt. Voltak fennakadások a vasúti közlekedésben, de – mint mondta – ezeket a vasút szakemberei önállóan elhárították, és a kapott tájékoztatás szerint a vonatközlekedés mindenütt helyreállt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik