Belföld

10 ezerrel lettünk kevesebben

Az év első négy hónapját a születések és a halálozások közel azonos számú emelkedése jellemezte. A házasságkötések száma kismértékű javulást mutatott. A népességfogyás mértéke lényegében megegyezett a 2004. január–áprilisban tapasztalttal.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2005 első négy hónapjában több mint 8800 házasságot kötöttek, közel 31 700 gyermek született, és 48 500 lakos hunyt el. A házasságkötések száma kismértékben, mintegy 3 százalékkal emelkedett, ez számszerűen 270-nel több esküvőt jelentett az előző évhez képest.

A születések számában folytatódott az elmúlt év végén megindult emelkedés. 2005 első négy hónapjában 4,5 százalékkal, mintegy 1350 újszülöttel több jött világra, mint az előző év hasonló időszakában.

A márciusi jelentős halálozási többletet követően áprilisban is többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Ennek következményeként az első négy hónapi összes halálozás közel 3 százalékkal, 1370 fővel múlta felül az egy évvel korábbit.

A születések és a halálozások közel azonos számú emelkedése miatt a népességcsökkenés lényegében megegyezett az előző évivel. Ez számszerűen mintegy 16 800 fős csökkenést jelentett az év első négy hónapjában. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 10 000 fővel lett kevesebb.

A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10 millió 88 ezer fő volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik