Belföld

Áder most nem kér az adóreformból

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője felszólította a Gyurcsány-kormányt, hogy radikális adóreformba, az adórendszer átfogó átalakításába már ne fogjon bele. A politikus egyúttal Gyurcsány Ferenc figyelmébe ajánlotta a Fidesz áfareform-tervét.

Áder vasárnapi sajtótájékoztatóján azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy hétfőn ne ismertesse ötéves adóreform-javaslatait a parlamentben, tervezzen csak a következő 10 hónapra, mert 2006. májusától nem ő lesz Magyarország miniszterelnöke. “Az adócsökkentés programja pedig láthatóan a következő polgári kormányra marad” – mondta a frakcióvezető.

A politikus egyúttal azt javasolta a kormányfőnek, hogyha csak az áfa csökkentésére akarnak koncentrálni, akkor fogadják el a Fidesz korábbi javaslatát, amely szerint 5, 10, és 19 százalékos lenne a három áfakulcs, a közüzemi díjakat, valamint a gázt és villanyáramot 10 százalékos áfa terhelné. Áder szerint az így kieső bevételek a Budapest Airport Rt. 200 milliárd forintért történő eladása, illetve 30 ezer, a kormány által a közszférába felvett pártkatona elbocsátása fedezhetné. Ez utóbbi lépéstől a Fidesz frakcióvezetője szerint 100-150 milliárdos megtakarítás remélhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik