Belföld

A szlovák GDP-ről mélyebben

A visegrádi orszgáok közül leggyorsabban gyarapodó Szlovákia csütörtökö közzétett 5,1 százalékos negyedéves GDP-adata még a helyi statisztikai hivatalt is meglepte (május közepi előzetes becslésük 5,0 százalékra szólt).

A tavalyi utolsó negyedben 5,8 százalékos volt a GDP-növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, egész évben pedig 5,5 százalékkal nőtt a szlovák hazai össztermék. A szlovák statisztikai hivatal az idei év egészére 5,3 százalékra jósolja a GDP-növekedést a csütörtöki közleménye szerint. A szlovák pénzügyminisztérium előrejelzése 4,9 százalékra szól.

Az első negyedévben főleg a lakossági fogyasztás és a beruházások segítettek a GDP-növekedésnek. Korábban a kormányzati megszorító intézkedések két éven át nyomták a lakossági keresletet. Az egy évvel korábbihoz képest a lakossági fogyasztás 5,5 százalékkal volt nagyobb, a tavalyi utolsó negyedévi 4,3 százalékos többlet után. Tavaly egész évben 3,5 százalékkal nőtt a lakosság fogyasztás Szlovákiában.

Szintén az egy évvel korábbihoz képest a tőkeberuházások 5,8 százalékkal gyarapodtak, elsősorban a külföldi autógyárak hozzájárulásával, a tavalyi utolsó negyedévi 0,1 százalékos többlet után. Tavaly egész évben 2,5 százalékkal nőttek a tőkeberuházások. Az export növekedésének üteme 7,2 százalékra csökkent a tavalyi utolsó negyedévi 9,5 százalékról, az importé 7,9 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi 12,3 százalékról, rendre az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A külkereskedelem átmenetileg fékezi a gazdasági növekedést, de mert az importtöbblet java részét a külföldi működőtőke-beruházások teszik ki, hosszabb távon pozitív hatás várható.

A munkanélküliség átlagosan 17,5 százalékos volt az első negyedévben, nagyobb a tavalyi utolsó negyedévi 17,1 százaléknál. Ez az egyik legrosszabb arány Kelet-Európában. Szlovákiában az átlagbér, reálértékben, 7,2 százalékkal volt nagyobb az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a tavalyi utolsó negyedévi, 4,4 százalékos többlet után. Áprilisban azonban az ipari bérek nominálisan 5,3 százalékkal, reálértékben már csak 2,5 százalékkal voltak magasabbak Szlovákiában, mint egy évvel azelőtt, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban még szerdán. Márciusbann 9,2 százalékos nominális és 6,5 százalékos reálértékű növekedést mértek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Javult a termelékenység: áprilisban az ipari termelés 5,1 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit, a márciusi, 2,0 százalékos tizenkét havi visszaesés után.

A szlovák pénzügyminisztériumban február elején emelték 4,9 százalékra az idei GDP-növekedési becslését a novemberi, 4,5 százalékos becslésről, jövőre most 5,3 százalékos GDP-növekedést várnak a novemberben jósolt 5,1 százalékos helyett, 2007-re 6,1 százalékra emelték a várakozást 5,4 százalékról. Tavalyról 5,0 százalékos növekedést becsültek a szlovák pénzügyminisztériumban februárban.

A Szlovák Nemzeti Bank jelenleg érvényes előrejelzése szerint középtávon évi 5 százalék fölötti gazdasági növekedés várható, ezen belül 2007-re 7 százalék fölötti ütem is lehetséges, a külföldi, főleg járműipari beruházások miatt. Az Európai Bizottság áprilisban szintén 4,9 százalékra emelte becslését a szlovák gazdaság idei bővülésére, a tavaly ősszel jósolt 4,5 százalékról, a jövő évi becslését változatlanul hagyta, 5,2 százalékon.

Tavaly Szlovákiában 5,5 százalékkal bővült a hazai össztermék, a 2003-as, 4,5 százalékos növekedés után. A tavalyi az első negyedévben 5,4 százalékkal, a másodikban 5,5 százalékkal, a harmadikban 5,3 százalékkal, a negyedikben 5,8 százalékkal nőtt a szlovák GDP, rendre az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Szlovákiában a tizenkét havi infláció, utolsó adat szerint, áprilisban 2,7 százalékra gyorsult a márciusi 2,5 százalékról. Év végére a központi bank hivatalos célja 3,5 százalék, plusz-mínusz 0,5 százalékpontos tűréssel. A központi bank jelenlegi előrejelzése szerint azonban az év végi tizenkét havi infláció nem fogja elérni a 3,0-4,0 százalékos sáv alsó határát. A szlovák statisztikai hivatal viszont csütörtökön 3,3 százalékos tizenkét havi inflációt jósolt decemberre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik