Belföld

Az SZDSZ nem híve a közvetlen elnökválasztásnak

Az SZDSZ lezártnak tekinti az államfőválasztással kapcsolatos vitákat – közölte Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke elmondta, hogy nem számít előrehozott választásokra, és a jelenlegi közjogi rendszerben pártja nem híve a közvetlen elnökválasztásnak.

A Szabad Demokraták Szövetsége lezártnak tekinti az államfőválasztással kapcsolatos vitákat; a Magyar Köztársaságnak Sólyom László személyében van megválasztott elnöke, aki a pártok fölött áll és a nemzet egységét jeleníti meg – mondta Kuncze Gábor szerdai sajtótájékoztatóján. A pártelnök elmondta, hogy egyetértenek Sólyom Lászlóval abban, hogy megválasztását egyik párt sem érezheti kudarcnak.


Közölte: nem szabad összetéveszteni a köztársasági elnök választásával kapcsolatos eseményeket – ahol az SZDSZ elég következetes álláspontot képviselet – a koalíciós megállapodással és a kormányzással járó felelősséggel, mert ez két külön dolog.
Kérdésre válaszolva leszögezte: “nem kalkulálok előrehozott választásokkal sem, már csak azért sem mert Magyarországon nagyon nagy érték a politikai stabilitás, és nem gondolom, hogy ez az ügy ér annyit, hogy ezt a fontos értéket veszélyeztessük általa”.


A liberális párt nem híve a közvetlen elnökválasztásnak a jelenlegi konstrukcióban – mondta Kuncze Gábor. Hangsúlyozta, hogy a közvetlen elnökválasztás nem egyszerűen választójogi törvényi technika kérdése, hanem akkor újra kellene gondolni az államfői jogosítványokat és az egész közjogi berendezkedést. Mint mondta, ami az államfőválasztás során a parlamentben történt, az nem abból következik, hogy rossz a választójogi rendszer, hanem abból, hogy “sajnos ilyenek a politikai pártjaink”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik