Belföld

MDF: a nép válasszon elnököt

Az MDF az elnökválasztás minősíthetetlen eljárási folyamata miatt alkotmánymódosítást javasol. A párt az államfő közvetlen megválasztását szeretné elérni.

A hétfői és keddi elnökválasztási események nyomán a kisebbik ellenzéki párt szerint megérett az idő, hogy közvetlenül a nép válassza meg Magyarország államfőjét.

Herényi Károly, a párt frakcióvezetője szerint az idei államfőválasztás minősíthetetlen eljárási folyamata miatt van szükség arra, hogy a választópolgárok közvetlenül választhassanak köztársasági elnököt. Mint mondta, az elmúlt napok eseményei nemcsak az államfő, hanem a házelnök intézményének tekintélyét is megingatta, s bebizonyította a magyar politikai elit éretlenségét és alkalmatlanságát.

Az MDF szerint az alkotmánymódosítással nem érdemes bevárni a következő elnökválasztás előkészületeit, az ehhez szükséges négypárti egyeztetéseket időben el kell kezdeni.

Érdekesség, hogy a rendszerváltáskor a Magyar Demokrata Fórum, és a pártot a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain is képviselő Sólyom László az államfő parlament általi megválasztása mellett érvelt. A Szabad Demokraták Szövetsége a kérdést népszavazásra bocsátotta: az úgynevezett „négy igenes” szavazáson azonban csekély különbséggel bár, de végül a parlament általi elnökválasztás verziója győzött.

A magyarhoz hasonló rendszerekben – ahol ennyire súlytalan az elnök szerepe – általában az Országgyűlés választ államfőt. Így van ez például Csehországban és a balti államokban is. Érdekesség ugyanakkor, hogy a rendszerváltó lengyel alkotmány még a parlament kezébe adja a döntést, az 1998-as alkotmány azonban már közvetlen választásról rendelkezik. A magyarhoz hasonló jogkörökkel bíró szlovák köztársasági elnököt is a nép választja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik