Belföld

Áder: szavazatokat vett az MSZP

"Úgy értesültünk, hogy az elnökválasztás harmadik fordulójában három MDF-es képviselő Szili Katalinra szavaz, mert a harmadik fordulóban „MSZP-MDF-koalíció van" – közölte Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben. A politikus szerint az MSZP megvette ezeket a voksokat. Az MDF szerint legfeljebb fideszes voksokat lehet megvásárolni.

Áder János elmondta: a hétfői szavazás eredménye és folyosói pletykák is megerősítik szavait. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: a szocialisták nem titkolták, hogy több 10 millió forintért szavazatokat vásároltak, ahogy ezt tették a soproni időközi választás első körében. A politikus ennek ellenére kérte az MDF képviselőit, hogy ígéretükhöz híven Sólyom Lászlóra szavazzanak.

Kérdésre válaszolva a frakcióvezető közölte: a voksolás harmadik fordulója után döntik el, tesznek-e feljelentést az ügyben.


MDF: legfeljebb a Fidesztől vásárolhatók voksok


Azt gondoltam, hogy a vakondozásnál mélyebbre nem süllyedhet Áder János, de most kiderült, hogy még ez is lehetséges – közölte Herényi Károly. Az MDF frakcióvezetője szerint legfeljebb a Fideszes képviselők szavazatait lehet megvásárolni: a második fordulóban ők ugyanis kényszer hatására megmutatták egymásnak szavazólapjukat, így tűnhetett el a három, SYzili Katalint még hétfőn támogató voks.


A politikus emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz legalább 40 képviselőjét ne indítja a 2006-os választásokon, így sok a sértett ember a legnagyobb ellenzéki frakcióban.


Herényi Károly a FigyelőNetnek elmondta: nem tartja kizártnak, hogy három fideszes képviselő Szili Katalinra szavaz az MDF lejáratásának érdekben. A frakcióvezető szerint a Fidesz így akár elnökjelöltjét is kész beáldozni annak érdekében, hogy a politikai porond jobboldalán egyedül maradjon.


Herényi megismételte: az MDF 8 képviselője Sólyom Lástlót forgja ismét támogatni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik