Az önkormányzatok a legnagyobb foglalkoztatók, mintegy 450 ezer közalkalmazott és negyvenezer köztisztviselő dolgozik ebben a szférában – írja a Világgazdaság. A helyhatóságokat nem kényszerítheti az állam létszámleépítésre, de erre próbálja ösztönözni őket. A központi hozzájárulás abban segít, hogy az elbocsátott dolgozók jogszabályban előírt járandóságainak kifizetése ne a helyi büdzsét terhelje.
A támogatást minden kérelmező önkormányzatnak megítélik, ha megfelel az előírt feltételeknek. A belügyi tárca a korábbi tapasztalatok alapján arra számít, hogy az év második felében kérnek jóval többen támogatást.
Az önkormányzati vezetők felemásnak tartják, hogy az állam karcsúsításra ösztönöz, miközben egyre több kötelező feladatot hárít át helyi szintre, így a helyhatóságoknak inkább létszámot kellene bővíteniük. Az egyre szűkülő költségvetési lehetőségek jóval szigorúbb létszámgazdálkodásra kényszerítik a településeket, ezért sok helyen már korábban szükségessé vált a működés racionalizálása.
