Belföld

Kórházat vezet a belügyi államtitkár

Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken felmentette a Belügyminisztérium (BM) Központi Kórház és Intézményei főigazgatóját. A poszt betöltésére a miniszter új pályázatot ír ki, addig miniszteri biztost nevez ki az intézmény élére.

A belügyminiszter a mai nappal vezetői beosztásából felmentette a már több mint öt éve a BM Központi Kórház és Intézményei főigazgató főorvosi posztját betöltő Bedros J. Róbertet – olvasható a BM kommunikációs főigazgatójának közleményében.

Orodán Sándor közölte: az előző kormány idején hatályba lépett jogszabályi előírások szerint a kórházigazgatók határozott idejű, öt évre szóló megbízással láthatják el feladataikat; ezért a jogszabályi előírásoknak megfelelően ez év márciusában a miniszter pályázatot írt ki az intézmény főigazgató főorvosi posztjára.

“A beérkezett pályázatok elbírálása során bebizonyosodott, hogy a pályázók között nem volt olyan, aki tartalmi és formai szempontból is, egyaránt alkalmas lett volna, ezért a belügyminiszter eredménytelennek minősítette a pályázatot” – írja Orodán Sándor.

Lamperth Mónika már megüresedett főigazgatói helyre új pályázatot ír ki, amelynek elbírálásáig a kórház élére miniszteri biztost nevez ki Jenei Zoltán, a BM helyettes államtitkára személyében. A politikus feladata, hogy biztosítsa a kórház zavartalan működését és megszilárdítsa gazdálkodását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik