Belföld

Késéssel indult a szúnyogírtás

Az elmúlt hetek viszonylag kedvezőtlen, szeles és hidegebb időjárása miatt némi késéssel ugyan, de május 20-án újra indult Budapesten a módszeres szúnyogirtás – adta hírül a Népszabadság.

Idén különösen indokolt a szúnyogirtás, az átlagosnál csapadékosabb idő ugyanis kedvez a vérszívók szaporodásának. A szél azonban annyiban befolyásolja kedvezőtlenül az irtást, hogy a vegyszert nem kívánt messzeségbe szórja szét, így az hatástalan marad.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Fővárosi Intézete a levegőből és a földön is irtja a vérszívókat. Egyelőre azonban csak az előbbit sikerült elkezdeni, ám azt is csak részlegesen: május 10-én megtörtént a biológiai lárvairtás. Kémiai módszerrel – szintén a levegőből – a már kirepült szúnyogok ellen védekeznek, a tervek szerint idén tizenkét alkalommal.

Egyelőre az előre tervezett földi irtást mindössze a II. kerületben tudták elvégezni. Budapest déli részén, elsősorban Budafok Duna menti szakaszain is el kellett halasztani a munkálatokat. Ezen a héten elsőként a III., majd az I. és a XI., utána a XIII., az V. és a IX. kerületben folytatták az irtást. Várhatóan a jövő héten kerül sor a XXII. és a IV. kerületre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik