Belföld

Szöveges bizonyítványt kapnak idén az elsősök

Az idén már szöveges értékelést is kézhez vehetnek év végi bizonyítványukkal az elsős diákok, az értékelés elkészítését az oktatási tárca szoftverrel is segíti - közölte Magyar Bálint.

A kék színű, kemény borítójú bizonyítvány a hagyományos értékelési rész mellett a szöveges értékelésnek helyt adó pótlapokat tartalmaz.

Az oktatási tárca vezetője elmondta: a szöveges értékelést felmenő rendszerben vezetik be az iskolákban. Ez a fajta értékelési mód oldani tudja az érdemjegy esetleges “megbélyegző hatását”, a diákok teljesítményét fiatalabb korban ugyanis még nem annyira az érdemjegyek határozzák meg – mondta Magyar Bálint. A szöveges értékelés lehetővé teszi a gyermekek árnyalt, sok szempontú minősítését – tette hozzá a miniszter.

Új formátumú érettségi bizonyítványt kapnak majd a most maturáló diákok is. Sipos János közoktatási helyettes államtitkár elmondta: a szöveges értékelés miatt új bizonyítványok nyomtatására is szükség volt. A mostani tanév végén 97 ezer általános iskolás kap új bizonyítványt, amelyek június 2-ig megérkeznek az intézményekbe.

Inárné Varga Lídia, a Szent-Györgyi Albert iskola igazgató-helyettese kitért arra, hogy a közoktatási törvény már 1996-ban lehetővé tette a szöveges értékelést, mégis nagyon kevés iskolában éltek ezzel, holott a gyermekek önismeretét, önértékelését fejleszti. Az igazgató-helyettes ennek okát az adminisztrációs terhekben látta, amelyek szerinte a szoftverrel jelentősen csökkenthetők.

A szoftvert bemutatva az oktatási miniszter kiemelte az adminisztráció csökkenését, hiszen egy-egy tanuló értékelését csak egyszer kell leírni, s azokat elektronikusan tárolja a rendszer, és az információk is visszakereshetőek. “A pedagógusok az értékelési szempontokat személyes adatbankként tárolni tudják” – mondta tárca vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik