Belföld

Nem lesz képviselőjelölt-csere az MSZP-ben

A szocialista párt elnökhelyettese egyértelműen cáfolja azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint a párt felerészt új jelölteket indítana egyéniben 2006-ban. Sőt, csak azokon a helyeken változtatnak, ahol az eddigi jelölt maga döntött így.

Megalapozatlan az Index azon állítása, hogy az MSZP lecserélné egyéni választókerületben induló jelöltjeinek közel felét. A párt elnökhelyettese egyértelműen cáfolta, hogy tömegével jelölnének új arcokat a 2006-os választásokon. „Ami tény, hogy az MSZP országos elnöksége eddig hat megye egyéni képviselőjelöltjéről döntött. De szó sincs róla, hogy a képviselőjelöltek negyven százalékát lecserélnénk” – mondta Szekeres Imre a Figyelőnetnek.

Ketten Kanizsáról 

A nagykanizsai szocialisták május 11-ei képviselőjelölt-ajánló taggyűlésén csaknem háromszor annyian szavaztak Fodor Csaba ügyvédre, mint a harmadik parlamenti ciklusát töltő Göndör Istvánra, a párt frakcióvezető-helyettesére, ezért az országos elnökség azt kérte a helyi szervezetétől, hogy június 30-áig újra gondolja át döntését. Belharcról azonban nincs szó. “Mindketten alkalmasak a képviselőségre, de a tagság többsége új arcot akar látni, és annak tudatában szavazott elmúlt szerdán, hogy Kanizsának esélye van két emberrel képviseltetnie magát a parlamentben. Mert a 45 éves, dinamikus, ám tapasztalatlan Fodor Csaba egyéni választókerületi sikere esetén a sokat tudó és nagy tapasztalatú Göndör István a megyei, vagy az országos listáról is biztosan bejutna” – mondta Böröcz Zoltán, a nagykanizsai szervezet elnöke az MTI-nek.

Az MSZP elnökhelyettese hozzátette, az eddigi szavazások között összesen egy vitás eset volt, a nagykanizsai jelölt esetében. „Mi a már bizonyított Göndör Istvánt látnánk szívesen a párt jelöltjeként, míg a helyi szervezet Fodor Csabát választotta. Persze lesznek olyan körzetek, ahol valóban új jelöltek lesznek, ezeken a területeken azonban az előzőleg sikeres jelölt maga nem kíván indulni 2006-ban, személyes vagy egyéb okok miatt. Azonban ez sem tömeges, eddig két ilyen eset volt” – hangsúlyozta Szekeres Imre.

A Magyar Szocialista Párt három „fordulóban” választ jelöltet. Az aspiránsnak először a helyi szervezetek ajánlását kell begyűjtenie, ezt követően pedig a megyei szövetségnek is el kell fogadnia személyét. Ezek után kerülhet valaki az országos elnökség elé. „A fent említett egyetlen esetben emeltünk vétót, az esetek túlnyomó többségében a három szint véleménye egybeesett eddig is” – mondta Szekeres Imre. Hozzátette, az MSZP egy demokratikus és célszerű párt: demokratikus, mert a helyi szintek joga jelölteket ajánlani, akikről minden esetben szavazattöbbséggel döntenek. Ezen felül a rendszer célszerű is, hiszen a szakmai, helyi és a választási érdek is teret kap. „Hogy végül pedig ki lesz valóban képviselő, azt a választók döntik el az igazi nagy szavazáson” – mondta Szekeres Imre.


Katona Béla is önként adta át helyét


Nem igaz az sem, hogy Katona Bélát – aki jelenleg harmadik ciklusát tölti – a párt vezetésének döntése miatt nem indulhat újra. “A korom miatt én magam döntöttem úgy, hoyg nem méretem meg magam ismét, mivel nem szeretném kitölteni a következő ciklust, de egy időközi választást sem tartnék szerencsésnek” – mondta Katona Béla a FigyelőNetnek. Hozzátette, ha a párt elnöksége viszont úgy dönt, az országos listán indítja, azt szívesen elfogadja.

A Fidesz valóban beújított

A Fidesz – MPSZ a 176 egyéni választókerület felében valóban új arcokat indít 2006-ban. A párt döntő többségben a 2002-ben vesztes jelöltektől válik meg, helyükre új, jobbára ismeretlen személyeket ültetve. Mivel az utóbbi években jelentősen megnőtt a Fidesz taglétszáma, így utánpótlásból nincs hiány. Ráadásul azt a húsz kerületet is fel kell tölteni, ahol az elmúlt választásokkor MDF-es jelöltek indultak a Fidesz támogatásával. A legnagyobb átszervezés Heves megyében és Komárom-Esztergom megyében volt, ahol az összes választókerületben új elnököt állítottak. Budapesten 18 választási körzetben cserélték le a korábbi veszteseket. A nagy nevek közül is sokan vannak, akik nem indulnak jövőre egyéniben: nem méreti meg magát újból Selmeczi Gabriella, Frajna Imre és Répássy Róbert sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik