Belföld

Első fokon az ÉS nyert

A bíróság szerdán első fokon elutasította a Tokajhegyalja kft. helyreigazítási kérelmét, amelyet az Élet és Irodalom című hetilappal szemben nyújtottak be. A kft. fellebbez.

Pataki Árpád bíró indoklásában elmondta: nem vált kétségessé, hogy a társaság tagjai a perben megjelölt időpontokban összejöttek és a kft. ügyeiről érdemben tárgyaltak.
 
A meghallgatott tanú érdemi előadása a tárgyaláson nem kérdőjeleződött meg, annak kétségbevonására a felperes bizonyítást nem ajánlott fel a bíró szerint. 

A kft. ügyvédje, Karas Mónika a határozat kihirdetése után elmondta: fellebbeznek az ügyben.


A Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. azért kért helyreigazítást, mert álláspontja szerint az ÉS a Tokaji Borcsaták II. címmel március 11-én megjelent cikkében valótlanul állította, hogy a cég 2000. szeptember 6-án, 2001. június 4-én, valamint 2001. december 2-án taggyűlést tartott, ezért ezekről jegyzőkönyv sem készülhetett.

Maga a cikksorozat egyébként Orbán Viktor érintettségét vizsgálta a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-ben. Az Élet és Irodalom cikksorozatában közölt adatok szerint ugyanis a cégben a Fidesz elnökének felesége, Lévai Anikó is tulajdonostárs volt.

A lap idézett egy 2001-es taggyűlés jegyzőkönyvéből is, amely szerint Orbán Viktor akkori kormányfő azt mondta volna: “Mi közvetlenül nem vehetünk meg semmit a kereskedőháztól, forgácsokat le lehet választani az ésszerű vagyongazdálkodás keretében a kereskedőháztól”.

A Fidesz elnöke egy héttel később egyértelműen cáfolta, hogy részt vett volna a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlésén. Mint mondta, nem tagja semmilyen társaságnak, egy taggyűlésen viszont csak a tagok vehetnek részt. Orbán Viktor az MTV A szólás szabadsága című műsorának április 17-i adásában hozzátette: ugyan őt támadták meg, de egy cégen keresztül, így a helyes sorrend az, hogy a kft. rendezze a dolgot, és ezek után dönt majd a további jogi lépésekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik