Belföld

Román nacionalizmus a bánsági magyar szivattyúk ellen

A román sajtó leleplezte azokat a politikusokat és újságírókat, akik – hamisan – azt állították, hogy Romániának is vannak hasonlóan nagy teljesítményű szivattyúi, mint amilyeneket Magyarország bocsátott a bánságiak rendelkezésére – írta a Népszabadság.

Több román politikus és újságíró nemzeti kérdést csinált abból, hogy az árvízzel sújtott bánsági településekre Magyarországról érkezett nagyteljesítményű szivattyú. Elsőként Gheorghe Seculici miniszterelnök-helyettes jelentette ki, hogy Romániának is vannak hasonló szivattyúi, de a hatóságok közötti kommunikáció hiánya és a közigazgatási fejetlenség miatt nem tudták megállapítani, hogy ezek pontosan hol vannak.


Sulfina Barbu környezetvédelmi és vízügyi miniszter ugyanakkor azt mondta, hogy belföldről senki nem ajánlott fel a magyar szivattyúkéhoz mérhető teljesítményű berendezéseket, ezért fogadták örömmel a Persányi Miklós miniszter által térítésmentesen és tapasztalt szakemberekkel együtt rendelkezésre bocsátott magyar felszereléseket. Ezt követően jelentkezett egy bukaresti szakvállalat, amely nagyobb kapacitású gépeket ajánlott fel, igaz, busás haszon fejében.


Ezekről egyébként közben kiderült, hogy technikailag jóval elmaradnak a magyar szivattyúktól, ráadásul az adott terepen használhatatlanok lettek volna. Erre már a román sajtó is úgy reagált, hogy a magyar szakembereket a „nemzet tollnokai” megbántották, ahelyett, hogy köszönetet mondtak volna nekik. Ezt – az Evenimentul Zilei lap szerint – a vendégek szomorúan ugyan, de tudomásul vették, majd tovább dolgoztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.