Belföld

Emberéletet követelt a felhőszakadás Mádon

Egy férfi meghalt Mádon, amikor a hirtelen lezúdult víz magával sodorta, 18 embert pedig ki kellett telepíteni a tokaj-hegyaljai özönvíz miatt.

Rétközi Ferenc tűzoltó ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy Mádról és a környékéről összesen 18 embert kellett kitelepíteni tegnap este. A víz legalább harminc házat veszélyeztetett, ezeket homokzsákkal védik, néhány épületben majdnem egy méter magasságban állt a víz – közölte.

Galambosi Imre, a 2650 lakosú Mád polgármesterének tájékoztatása szerint legalább száz házat veszélyeztetett az áradat. A hegyaljai település mélyebben fekvő részeit sár, törmelék, hordalék, helyenként 30-50 centiméteres víz borítja. A helybéliek szerint legalább 70-100 milliméternyi eső esett egy, másfél óra alatt. Összesen 18 személyt kellett kitelepíteni, 15-öt Mádról, kettőt Szegilongról és egyet Szegiről – mondta el tegnap késő este Kohánka István, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes parancsnoka. A mádi kitelepítetteket az általános iskolában helyezték el.

Az özönvízszerű esőzések összesen öt községben okoztak károkat, a 37-es főút nehezen járható a sok törmelék és vízátfolyások miatt – sorolta a katasztrófavédelmi vezető.

Hangsúlyozta viszont, hogy a Mádtól 3-5 kilométerre lévő, víztározóként szolgáló Őszhegyi-tó nem veszélyezteti a települést. Korábban más szakértők is azt közölték, hogy a zsilipjének tetejéig ugyan már csak fél méter hiányzik a tó pereméig, de a túlfolyó jól működik, tehát nem önt ki a tározó.

Szabó György, a térség országgyűlési képviselője elmondta: tájékoztatta a miniszterelnököt és a belügyminisztert a helyzetről, megítélése szerint több száz millió forintra tehető a kár. A kabinet várhatóan már ma gyorssegélyt utal át a településnek, amelynek kárt szenvedett lakói minden segítséget megkapnak majd – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik