Belföld

Orbán válságösszefogást hirdet

Orbán Viktor szerint a rendszerváltásnak kevesebb vesztese volt Magyarországon, mint az Európai Uniós csatlakozásnak. Az ellenzék vezetője négy-öt nagy döntést hiányol.

A Fidesz elnöke a hétfői frakcióülésen értékelte hazánk uniós csatlakozásának elmúlt egy évét. Véleménye szerint a rendszerváltásnak kevesebb vesztese volt, mint a csatlakozásnak A pártelnök szerint elsősorban a vidék Magyarországa szenvedett el károkat. Úgy értékelte, hogy Magyarország vesztese lett az első esztendőnek, még a nagy tőke tulajdonosai is rosszul jártak, és a döntéshozóknak köszönhetően csak amatőrként “totyogunk a pályán” az európai profi mezőnytől leszakadva. Hozzátette, az unió legalább annyira érdek-, mint értékközösség, ezzel szemben a magyar döntéshozók nem védték megfelelően a magyar gazdák érdekeit. Erre példának azt hozta fel, hogy “kétes minőségű” élelmiszerek nagyobb arányban érkeznek Magyarországra, mint amennyivel nőtt a kivitel.


A miniszterelnök száz lépés programjával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, Magyarországnak nem “tyúklépésekre” van szüksége, hanem négy-öt jelentős, nagy döntésre, amely orvosolja a helyzetet, amely szembe néz a probléma valóságos méretével. Hangsúlyozta, “válságösszefogásra” van szükség Magyarországon, ezért azt kérte pártja országgyűlési képviselőcsoportjától, hogy segítse azokat a kezdeményezéseket, amelyek a problémák orvoslását szolgálhatják, még akkor is, ha azok a kormányoldalról fogalmazódnak meg. Mint mondta, mindent támogatni kell a következő hetekben, hónapokban, ami a munkanélküliség visszaszorítására alkalmas. Szerinte e cél eléréséhez elsősorban adókedvezményekre, a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentésére van szükség.


Orbán Viktor javasolta azt is, hogy a frakció hangosabban követelje a visszatartott áfa kifizetését a vállalkozóknak és azt, hogy az állam teljesítse fizetési kötelezettségeit. Indítványozta továbbá, hogy a Fidesz érje el adócsökkentési javaslatcsomagjának napirendre tűzését, a felsőoktatási törvény visszavonását és támogassa azokat a törekvéseket, amelyek célja a szakképzési rendszer átalakítása.


Orbán Viktor a magyar demokrácia eddigi legnagyobb interaktív vállalkozásának nevezte a nemzeti konzultáció meghirdetését, amelytől azt várják, hogy ismét megfogalmazódnak Magyarország közös céljai, amelyekre a kormány munkája épülhet. Hangsúlyozta, hogy a megosztottsággal szembeni egyetlen orvosság a közös cél. Szerinte ilyen volt 1998-2002 között a törekvés a polgári Magyarország megteremtésére, majd a társadalom “vitatható és viharos körülmények között” úgy döntött, a jóléti rendszerváltást választja. A pártelnök hozzátette, a mai helyzet különbözik 2002-től, mert a közös célt, amelyet a választásokon az emberek megerősítettek, “lapátra tették” a miniszterelnökkel együtt, és azóta – Orbán szerint – Magyarországnak nincsenek közös céljai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik