Belföld

Több mint 150 ezer látogató az Európa Sétányon

Több mint 150 ezren látogattak el vasárnap délutánig a budapesti "Európa Sétányra", a Magyarország uniós csatlakozásának első évfordulója alkalmából rendezett fővárosi programhelyszínre.

Bence Ottó, a Hungarofest ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a Hősök tere és a Kodály körönd között már második alkalommal nyitották meg az egynapos rendezvényt, ahol európai illattár mellett zenélő óriás padok és koncertek várják a látogatókat este tíz óráig.  A programokra délután 4 óráig több mint 150 ezren látogattak el, ami jóval meghaladja a tavalyi létszámot.

Mint mondta, az európai illattár olyan művészi installáció, amely az unió 25 tagállamának szakértők által válogatott jellemző aromáit mutatja be. Példaként említette, hogy az illattárban Magyarországot a rozmaring, Szlovákiát a boróka, Hollandiát a fahéj aromája jellemzi.

A sétányon elhelyezett 25 óriás zenélő pad, mindegyike külsejében is egy-egy uniós tagállamot szimbolizál, ugyanakkor egy lejátszó segítségével az adott országra jellemző muzsikát “játszik” – közölte. Kiemelte, hogy a rendezvény esti attrakciója egy tűzzsonglőrökből álló lengyel utcaszínház lesz, illetve a színpadon DJ Palotai remixeire Herczkó Ágnes és Kalyaba énekel majd népdalokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik