Belföld

Tizenegymilliárdos pályázat kutatás-fejlesztésre

A Jedlik Ányos Program keretében 11 milliárd forint támogatást nyújt kutatás-fejlesztési projektek megvalósításához a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH).

A program vállalkozások és költségvetési kutatóhelyek együttműködésében megvalósuló olyan projekteket támogat, amelyek nemzetközi szintű tudományos eredményeket vagy jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások kidolgozását célozzák. A támogatható tevékenységek köre az alapkutatástól az alkalmazott kutatáson át a kísérleti fejlesztésig terjed.

Pályázni az élettudomány, az információ és kommunikációs technológiák, a környezetvédelem, az agrárgazdaság és biotechnológia valamint az anyagtudomány területén lehet. A pályázat hatodik alprogramja a technológiai változások társadalmi kihívásai témában készülő tanulmányokat, elemzéseket támogatja. A pályázatok benyújtási határideje 2005. május 20.

Az igényelhető támogatás legkisebb összege – a 6. alprogram kivételével – 300 millió forint, amelyhez a pályázóknak saját forrást kell hozzátenniük. Ennek mértéke függ a tevékenység jellegétől és a pályázó szervezeti formájától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik