Belföld

Leszavazták a fideszes ügynöktörvény-módosítást

Nem szavazta meg hétfőn az Országgyűlés a pártállami iratok titkosításának feloldására vonatkozó fideszes törvényjavaslatot, mivel május elsejével ezek mindenképpen nyilvánosságra kerülnének.

Kövér László, Demeter Ervin és Répássy Róbert fideszes képviselők javaslatot tettek a pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról szóló törvénnyel kapcsolatban. Ennek lényege az volt, hogy a jelenleg is titkos pártállami iratokat május elsejétől a teljes nyilvánosság elé kell tárni.


Az MSZP képviselői azért nem szavazták meg az indítványt, mert okafogyottnak tartották. A hatályos törvények szerint ugyanis ezeknek – a pártállam időszakában államtitokká, szolgálati titokká minősített, titkosított – dokumentumoknak 15 év az elévülése, ami pont idén május elsejével jár le.


Szakértők szerint azonban a dolog mégsem ennyire egyszerű, hiszen a most a titkosítottak köréből kikerülő iratokat korlátlan ideig ismét zárolhatják az illetékes szervek, állam vagy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, míg a fideszes javaslat éppen ennek a lehetőségét zárta volna ki, teljes nyilvánosságot adva a dokumentumoknak.

A parlamentben a múlt héten elbukott, az állambiztonsági múltra vonatkozó adatokat közérdekűvé nyilvánító szocialista alkotmánymódosítás egyébként ismét a képviselők elé kerül. A javaslatot egyetlen ponton módosították: az új szöveg már nem az állambiztonságiak törvényben meghatározott adatait, hanem a törvényben meghatározott személyek adatait nyilvánítaná közérdekűvé, tehát szűkítenék a nyilvános adatok körét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik