Belföld

Felére csökkentették a német GDP-prognózist

1,5 százalékosról 0,7 százalékra csökkentette idei évre vonatkozó közös GDP-prognózisát a hat legnagyobb német kutatóintézet.

A hat vezető német gazdaságkutató intézet (IfW Kiel, DIW Berlin, HWWA Hamburg, Ifo München, IWH Halle, RWI Essen) kedden nyilvánosságra hozott szakjelentésében a német hazai össztermék (GDP) mindössze 0,7 százalékos növekedésére számít az idén.

Az intézetek, amelyek évente kétszer, tavasszal és ősszelállítanak össze közös szakjelentést a német gazdaság és a világgazdaság állapotáról, kilátásairól, alaposan felülvizsgálták őszi prognózisukat: akkor még 1,5 százalékos növekményt jeleztek. Jövőre szintén 1,5 százalékos erősödést várnak.

Várhatóan a német kormány is felülvizsgálja eddigi álláspontját, s “egy százalék körüli” növekedést fog várni 1,6 százalék helyett az euróövezet legnagyobb gazdaságában. A gazdasági minisztériumban április 29-én közlik az új előrejelzést.

A német intézetek nem bíznak abban sem, hogy a GDP-hez viszonyított államháztartási deficit akár az idén, akár a jövőre az előírt három százalék alá csökken majd: 2005-re 3,4, jövőre 3,3 százalékos hiányt várnak.

Az intézetek szerint borúlátásuk egyik oka az olajárak erős emelkedése. Ez a körülmény csökkenti a vállalati nyereséget és a magánháztartások reáljövedelmét. A belső kereslet kezdetben csak nagyon mérsékelt tempóban erősödik majd, s kezdetben az export is csak visszafogottan növekszik, mivel a konjunktúrát külföldön is visszafogják az energiahordozók magas árai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik